Evangélikus egyházkerületi collegium, Eperjes, 1907

XVII 9- szer. Jelenlegi hazai törvények szerint egyenes örökösök nem létében a végrendelkezőnek teljes és szabad tetszésétől függvén a vagyonairóli intéz­kedés, ennélfogva jelen végrendeletem szó szerint megtartandó és végre­hajtandó, s a ki ezen végrendeletem tartalmával meg nem elégednék és a felett versengne vagy azt törvény utján megdönteni kívánná, avagy a ki kedves nőmet fennebb előírt özvegy haszonélvezeti jogainak gyakorlatában háborgatná, az ilyen örökösömnek kinevezett a néki végrendelt öszves vagyoni illetőségtől elesend s kívánom, hogy minden vagyonomból kizárassék, a részére rendelt egész illetőség pedig osztályos vérei között felosztassák, mivel nem szeretném, hogy szeretett nőmet özvegységének ideje alatt bárki s csak egy perezre is elkeserítené, vagy hogy véreim között az örökség miatt egyenet­lenség avagy versengés támadna. 10- szer. Ezen végrendeletem végrehajtójaként s annak foganatosítására Sárosmegyének halálom elkövetkezte alkalmával leendő Alispánját és sógoro­mat Raisz Szilárd — volt Hétszeniélynök — jelenleg pedig legfőbb ítélőszéki bíró urat ezennel felkérem és kinevezem azon reményben, hogy kérelmemet el fogják fogadni s végintézkedésemet végre is hajtandják. 11- szer. Az ingóságokrai vonatkozással és tulajdoni joggal öröködő örököseim jogát korlátozólag utóvégre még azt is jegyzem meg, hogy mivel kedves nőmnek, a míg mint özvegyem nevemet törvényszerűen viseli, minden néven nevezendő ingóságaimra kiterjed özvegyi birtoklási s illetve haszon- élvezeti joga s mivel a halálom alkalmával utánam maradandó ingóságok közül úgy a 6. pont alatti ingatlanokhoz tartozóként említett fundus instructus természetű, mint a 8. pont alatt megjelölt öszves ingóságok is, mind olyanok, melyek az idő viszontagsága vagy a huzamosb ideig tartó használat, avagy más okoknál fogva romlásnak, teljes elhasználásnak, sőt még végelenyészés- nek is ki vannak téve, ha tehát kedves nőm túlélné halálomat, s mint özvegyem a 6. és 8. pont alatt felsorolt fundus instructusbeli és egyébb öszves ingóságokat és halálom alkalmával esetleg maradható készpénzt özvegy haszonélvezeti jogának tartama alatt teljesen elhasználná vagy elélné s úgy annyira, hogy azokból legkisebb ingóság vagy pénz sem fogna maradni, e miatt sem kedves nőm ellenébe, a míg él, sem halála után örökösei ellen legkisebb kár- vagy bármi más jogezímű követelést sem formálhatnak tulaj­doni joggal öröködőkként kinevezett örököseim, s hogy ebből folyólag ugyancsak tulajdoni joggal öröködő örököseim halálom alkalmával az utánam maradó ingó- s ingatlanokat még leltároztatni sem leendnek jogosítva a vég­ből, hogy a leltár alapján kedves nőmet jogainak élvezetében bármi csekély részben is korlátozhassák. Kelt Kassán, 1873-ik jan. 15. napján. Ujházy József m. p. (P. H.) Jelen végrendeletét szeretett férjemnek én Priesnitz Zsófia magamra és illetve örököseimre vonatkozólag helyesnek és kötelező erejűnek elfogadom és kijelentem, hogy ha 50,000 azaz ötvenezer frtnyi o. é. női hozományom úgy, miként azt e végrendelet 2., 5. és 8. pontjaiban tartalmazza, vagy magam által le leend törlesztve, vagy pedig férjemnek tulajdoni joggal öröködő örökösei, nekem avagy esetleg örököseimnek azt kifizetik, tehát ez esetre a c

Next

/
Thumbnails
Contents