Evangélikus egyházkerületi collegium, Eperjes, 1907
XVIII rozgonyi birtokra telekkönyvileg bekebelezve levő tulajdoni jogomról vagy ha a haraszti és benyiki birtokokra is tulajdonos társként be volnék telekkönyvileg jegyezve, ezek tekintetében tulajdoni jogomról is köteles leszek lemondani, valamint örököseim is kötelesek leendnek s eme birtokokat férjem tulajdoni joggal öröködő örököseinek általadni és teljes tulajdonjogilag birtokla- tukba bocsátani. Melynek erejére ezen férjem által tett végrendeletet ezennel sajátkezüleg aláírom. Kelt mint fent. Ujházy Zsófia szül. Priesnitz s. k. (P. H.) Alólirottak mint egy s ugyanazon czélból összehívott, egyszerre és egy időben jelen volt tanúk bizonyítjuk, hogy ezen két egyenlő eredeti példányban szerkesztve levő okiratot általunk személyesen jól ösmert Ujházy József úr egészséges állapotában és tiszta lelki éberséggel úgy terjesztette élőnkbe, mint halála esetére készített és önmaga által egész terjedelemben sajátkezüleg írt és aláírt Végrendeletét, valamint bizonyítjuk azt is, miszerint neje szül. Priesnitz Zsófia asszony szintén kinyilatkoztatta, hogy fent tisztelt férjének jelen végrendeletét jóváhagyólag és úgy magára, mint esetleg örököseire nézve is teljesen kötelező erejűnek elfogadva, ugyanazt hasonlóképen sajátkezüleg írta alá. Miről ezen tanúságtételünket mindkét eredeti példányra, fennálló hazai törvények tartalmához képest feljegyeztük. Kelt Kassán 1873. évi jan. 23. napján. Sponer Gusztáv s. k. (P. H.) Major János s. k. (P. H.) Komáromi István s. k. (P. H.) Bárczay Albert s. k. (P. H.) Komáromi László s. k. (P. H.) Darvas Imre s. k. (P. H.) Codicillus. ■—- Minthogy Isten kegyelméből még életben vagyok, az időközileg közbejött körülmények- és helyzethez képest a múlt 1873. évi jan. 15-ikén Kassán tett végrendeletemnek pótlására és egyes pontjainak változtatása nézetéből az itt alább következőket rendelem, úgymint: 1-ször. Érintett végrendeletem szerinti Ujházy Iván, Ujházy Zsófia, Raisz Aladár, Raisz Ernő és Raisz Irma férjezett Szakmáryné általános örököseimet érdeklőleg azon pótlagos intézkedést teszem, hogy ha közülök egyik vagy másik bármikor és törvényes leszármazó egyenes örökösök nélkül halna el, ez esetben az így elhalálozóra általam Kassán 1873. jan. 15-ikén tett végrendeletem szerint hagyva lévő öszves ingó és ingatlan vagyonokat, többi csak itt megnevezett és utánam tulajdoni joggal öröködő általános örököstársai öröködjék, még pedig fejenként egyenlő részekben, mi végből közöttük a tőlem örök- lendő vagyonokra nézve a mondott esetbeni kölcsönös öröködést ezennel megállapítom. — 2-szor. Miután Ujházy Albert öcsém mély fájdalmamra elhalt, tehát fiának Ujházy Iván unokaöcsémnek és egyik általános örökösömnek kiskorúsága idejére és az általa utánam öröklendő vagyonokra nézve gondnokul Szakmáry György, Raisz Aladár és Raisz Ernő rokonaimat nevezem, úgy hogy közülök a körülményekhez képest egyik vagy másik választassák avagy neveztessék ki gondnoknak. — 3-szor. Az ugyanfennebb hivatkozott végrendeletemet oda módosítom, hogy az annak 2. és 7. pontjaiban említve lévő összes értékpapírjaim és részvényeim, mint különben is közös szerzeményű természetűek, a 4. pont szerint általam tett egyes hagyományok vagyis legatumok kifizetése után kedves nőm született Priesnitz Zsófia asszony tulajdona leendnek, úgy hogy ő azok felett tetszése szerint és sza