Evangélikus egyházkerületi collegium, Eperjes, 1907
XVI hagyatéki vagyonaimból kielégített legyen s ilyeténképen a rozgonyi és haraszti birtok tisztán egymagám hagyatékához tartozóként maradjon, alább is kellőleg intézkedem. 7- szer. Ingóságaim közül a családiképek, ereklyék, fegyverek, pipák, órák, mindenféle ezüst készletek, ágybéli és asztalneműek, nemkülönben értékpapírjaim és részvényeim, a legatumként elhagyományozott részvényeken kívül, vagy esetleg ezek is, ha Erdélyi Ferencz barátomat túlélném, melyek a Budamérben és Kassán levő Íróasztalaimban két könyvben s azonfelül egy külön jegyzékbe összeírva jelen végrendeletemhez is csatolva vannak, ugyancsak halálom után és illetve nőm haszonélvezeti jogának megszűnte idején Albert öcsém és megboldogult Mari testvérem gyermekeik, névszerint pedig Ujházy Iván, Ujházy Zsófia, Raisz Aladár, Raisz Ernő, Raisz Irma férjezett Szakmáryné tulajdoni joggal örökösödő általános örököseim között természetben és értékük szerint egyenlő részekben s így tehát egyformán osztassanak fel. 8- szor. Halálom után s illetőleg kedves nőm haszonélvezeti jogának megszűntével, Kassai házamban és lakásomban található házi bútorok, konyhai eszközök, valamint bárhol leendő és levő kocsiaim, kocsilovaim és az ezekre való szerszámok, szalmában és szemben található életneműek, az erdőségben kivágva vagy ölbe rakott famennyiség, a pinczékben levő borok mind eladassanak s úgy az ezek árából bejövendő pénzösszeg, mint a hagyatékomhoz tartozóként halálom után esetleg maradandó készpénzbeli vagyon is hasonlag Ujházy Iván, Zsófia, Raisz Aladár, Ernő és Irma örököseim között egyenlő részekben legyen felosztandó, de csak azon esetben, ha nőm halála vagyis haszon- élvezeti jogának megszűnte alkalmával az öszves hagyatéki vagyonaimat érdeklő együttesen 66,500 frt o. é. öszveget tévő legatum és nőhozomány- beli terhek már teljesen ki leendnek fizetve. Ha ellenben eme terhek kedves nőm özvegyi haszonélvezeti jogának megszűnése alkalmával egészben vagy részben kielégítetlenül lennének, vagy azon eshetőség történnék, hogy nőm korábban halna el, mint magam, ekkor is az esetek közül bármelyikének előálltával és az ezen pont alatt eladandónak rendelt ingóságok ára és kész- pénzbeli hagyatéki vagyonom, az akkoron még meglevő legatum és nőhozo- mánybeli terhek s örökösödési százaléki illeték és temetési költségek kielégítésére fordítandó, részben avagy egészben is a szerint, a mint ezt a megjelölt terhek mennyisége igénybe veszi és veendi. — Hogyha pedig az e pont alatti ingóságok ára és hagyatékomhoz tartozóként maradandó készpénz sem lenne elegendő a legatum és a női hozománybéli terhek teljes kielégítésére, ez esetben a 6. pont alatt megnevezett Budaméri, Benyéki, Valykóczi, Rozgonyi, Haraszti és Kassai házbeli öszves ingatlan birtokaim, az azokhoz tartozó fundus instructus természetű és másnemű ingóságokkal együtt, valamint a 7. pont alatti értékpapírjaim és részvényeim közös kezelés alatt in massa fognak maradni és egy, örököseim által választandó vagy kinevezendő felügyelő kormányzata mellett ily közös állapotban kezeltetni mindaddig, míg azok jövedelméből a többször említett legatumok és női hozománybéli öszves terhek, valamint az örökösödési százaléki illeték és temetésem költségei is teljesen kielégítve leendnek.