Evangélikus egyházkerületi collegium, Eperjes, 1907

XV 6-szor. Annak kijelentése mellett, hogy jelen végrendeletemnek alább következő pontjaiban foglalt intézkedéseim mindmegannyian csak akkor vehetik kezdetöket, ha kedves nőm özvegysége és haszonélvezeti joga meg- szűnend, ehez képest most már az iránt intézkedem, hogy tulajdoni joggal öröködőkként fenebb az első pont alatt kinevezett általános örököseim hagyatéki öszves ingó és ingatlan vagyonaimban miképen és minő mérvben fognak öröködni, s ha esetleg nőm korábban halna el, mint én, az összes hagyatékomat érdeklő terhek miként lesznek kielégítendők, melynek folytán legelőbb is az utánam maradandó ingatlanok és azokhoz tartozó ingóságok tekintetében következőleg intézkedem : na) A Budaméri, Benyiki és Valykóczi ingatlan birtokaimat minden azokhoz tartozó jogi javadalmakkal, gazdasági beruházásokkal és felszerel­vényekkel, igavonó barmokkal, szarvasmarhákkal, és szobákbeli bútorokkal együtt, a mint azok halálom után s illetőleg kedves nőm haszonélvezeti jogának megszűntével találtatni fognak, Albert öcsém fiának — Ivánnak — hagyom, a 3. pontban kitett alapítvány terhével akként, hogy alapítványi intézkedésemet, az alapítványi oklevél tartalma szerint teljesíteni szoros köte­lességének ismerje, s hogyha még kiskorúsága idején kellene birtoklatba vennie eme neki tulajdoni joggal hagyott birtokokat, tehát azokat nagy­korúsága eléréséig édes atyja Albert öcsém kezelje és jövedelmét évenként mindég tőkésítse s a birtokokat tőkésített jövedelmökkel egyetemben adja által fiának nagykorúságának elérése idején. bb) A rozgonyi és haraszti birtokaimat minden ahoz tartozó készletekkel együtt, úgy, miként azt az Inventarium tartalmazza s miként azok halálom után s illetve kedves nőm haszonélvezeti jogának megszűnte idején leendnek, boldogult Mari nővérem két fiának, Raisz Aladárnak és Ernőnek hagyom hason felerészben és tulajdonjogilag, de oly kötelezettséggel, hogy ők ketten és együttesen tartoznak Dessewfify Paulának élte fogytaiglan és vitalicium fejében öszvesen 30 frt o. é. öszveget évenként kifizetni. cc) A kassai Fő-utczán fekvő 25. számú házamat hagyom keresztleányom­nak, Ujházy Zsófiának és boldogult Mari nővérem leánya Raisz Irma férje­zett Szakmárynénak szintén tulajdonjoggal és hason felerészben, úgy, a mint e ház halálom után s illetőleg nőm birtoklási és haszonélvezeti jogának el­enyészte után találtatni fog. Minden lehető aggodalmak elhárítása tekintetéből ugyanitt, hol ingatlanaimnak tulajdoni joggal öröködő örököseim között miként leendő felosztásáról intézkedtem, a rozgonyi birtokra vonatkozólag megjegyzem, hogy habár az nemcsak az én magam, hanem nőm nevére is van telekkönyvezve, azért hogy 50,000 frt o. é. női hozománya minden eshetőségre biztosítva legyen, mindazonáltal e körülmény Raisz Aladár és Ernő örököseimre nézve, kiknek e birtokot is hagytam, semmi nehézséget nem tehet, mivel kedves nőmmel azon megállapodásra jöttem, hogy mihelyest érintett hozománya vagy neki magának vagy pedig örököseinek ki leend fizetve, ő arra vonatkozó telekkönyvi és birtoklási jogáról azonnal lemond s örökösei is lemondani kötelesek lesznek, a mint ezt nőm végrendeletében ki is nyilatkoztatta, s mivel arról, hogy ezen nőhozományi teher öszves

Next

/
Thumbnails
Contents