Evangélikus egyházkerületi collegium, Eperjes, 1907

196

AZ EPERJESI VÉRTANÚK EMLÉKE.

Engem kerestek? Éneket kívántok?

Hogy dalt zengjek e város ünnepén?

Ki eddig a múlt hőseit köszöntéül,

E szolgakornak énekeljek én ?

Kit lelkem álma küzdő századoknak Bátor, kitartó szent hadába vitt,

Nézzem, hogy óvják, símán alkudozva Szabadságunknak régi rongyait?

Kik védtük a hont hadverő csatákban,

Ma kalmár-furfang kétes fegyverünk Bujkálva felsőbb érdekeknek útján,

Bátran kiállni szembe : nem merünk!

Kamatra kapjuk, a mi nagy időknek Kivitt jogából még reánk maradt,

S a mi kijár a sok nagy áldozatra,

Kis nyereségünk — az is kegyfalat.

S daloljak én e kornak ?. .. Oh szeretnék Harsogva zúgni, mint a fergeteg,

Az üstökös sörényét megidézni,

Borítsa lánggal végig az eget.

Zúgjon a nagy múlt égiháborúja Gyújtó viharral végig e hazán,

Hogy szembe álljon régi ellenével:

E lanyha népet még fölrázza tán 1

Ki ezredévig védted nemzetünket,

Óh szent szabadság örök Istene 1 Hős vértanúid elhagyott porára Nincs már, ki áldó könnyet hintene?

A nagyok, hősök, hát hiába halnak?

Porukhoz részvét, hála nem vezet?

Hát annyi áldozatját a magyarnak Ne tartsa fenn a bús emlékezet?

De nem. — Nem úgy van! — Csillapulj le szívem Neked is van, óh van még ünneped;

A vértanúkéit gyűlt e nép ma egybe;

Hiszen ma értük várnak éneket.

Lelkem dalolj hát, szálljon éneked fel A nagy időknek ősszerelmivel 1 Bízzál a nemzet ősi erejében,

Van még, honáért a ki tenni mer!