Evangélikus egyházkerületi collegium, Eperjes, 1907

Ti vértanúk — méltók a jók híréhez,

Kiket megölt a vérszopó pribék.

Kínban leroskadt testetek helyéről Áldón tekint föl egy új nemzedék.

Ártatlanul ítélt el a gonoszság,

Koholt levél és hamis vád az ok;

S a temetőből szívtelen kizárva Úgy földelték el a ti csontotok’.

De a gonoszság czélját el nem érte,

Hogy földbe rejtett temeteflenül;

Ha nem találunk sírotok helyére,

Mégsem feküsztök ismeretlenül.

Igaz jogunkért hurczoltak halálra,

Hazug ítélet volt s törvénytelen ;

De igazát a holt is megtalálja,

Fölmenti őket a történelem.

Elhulltak ők a drága hon javáért,

Sötét erőszak ásta sírjukat;

De a nagy Isten, a ki látta estük’, Megszánta lenn az eltiportakat.

Megjött a szebb idő, a hála napja;

Az igaz ügynek végre győzni kell!

Hol oly soká volt hamvuk elhagyottan:

A hű nemzet most emléket emel.

Légy üdvözölve hajnalunk világa!

Borítsa fátyol azt az éji bút;

Zengjen hozsánna emléktek kövénél Egy nemzet fűz rá ezer koszorút.

Szálljon fohászunk a nagy ég urához,

Ki hőseinknek diadalt szerez;

Emlékük él a lelkes ivadékban . . .

Az elégtétel boldog napja ez!

Tekints le ránk, kik templomodba gyűltünk, Oh szent szabadság örök Istene!

Lengjen felénk most eged fényhonából A megdicsőült hősök szelleme.

Áraszsza szét nagy példájuk az eszmét, Zengjen fohászunk a világon át,

Hogy mindörökké szabadságért éljen,

r

Áldd meg nagy Isten, áldd meg a hazát!