Evangélikus egyházkerületi collegium, Eperjes, 1907
193 I. Leopold uralkodása alatt történik az első kísérlet az alkotmány teljes felfüggesztésére. Idegen helytartó kormányzására bízzák az országot. Nádasdy, Zrínyi és Frangepán áldozatai az osztrák önkényuralmi törekvéseknek. Az alkotmány megsértésével karöltve jár a protestánsok üldözése, törvényekkel és békekötésekkel biztosított jogaiknak csorbítása. Midőn az evangélikusok részére törvények biztosították a vallás szabad gyakorlatát, ez a jog a magyar alkotmány kiegészítő részévé lett. A törvényben biztosított szabad vallásgyakorlat megsértése tehát magának az alkotmánynak megsértésévé lett, mert a magyar alkotmány egy szerves egész és egy intézményének megsértése egyszersmind az egész alkotmánynak megsértése is. Erezték ezt a nemzet legjobbjai mindenkor, érezték különösen a XVII század második felében is, és pedig valláskülönbség nélkül. Nevezetes és szép példája ennek a buzgó katholikus Zrínyi Miklós, a költő, a ki, midőn a protestánsok sérelmeik orvoslása végett pártfogásért hozzáfordultak, bíztatóan azt mondotta nekik: «A ti vallástok nem az én vallásom, de a ti sérelmeitek az én sérelmeim is.» Ámde Magyarország Leopold uralkodásának elején még bírja a szabad királyválasztás jogát. A korlátlan fejedelmi hatalom érvényesülésének első föltétele tehát a nemzet királyválasztási jogának eltörlése és az uralkodó család trónöröklési jogának biztosítása. Ezt kell tehát mindenekelőtt előkészíteni. A szerencse kedvez Leopoldnak. A török hatalom, hanyatlásának előestéjén, végső erőfeszítéssel hatalmas támadásra készül. Leopoldnak sikerül a támadással szemben — nagyszabású nemzetközi szövetség segedelmével — nemcsak visszavernie a támadást, de az ország nagy részét is visszafoglalnia a töröktől. Ez hatalmának biztos alapja. Készülhet arra is, hogy a trónöröklés jogát családja számára biztosítsa. De, habár a nemzet érzi a török uralom alól való felszabadulásnak nagy jelentőségét,, az ország területi épségének majdnem teljes helyreállítását, a nemzet sejti az osztrák uralomnak veszélyeit is. Sajátságos és nem véletlen, hogy az 1687. év, a melyben történtek azok a szomorú események, a melyeknek színhelyére ma egybegyűltünk, ugyanaz az esztendő, a melyben az osztrák uralkodóház trónöröklési joga törvénybe iktattatott. Ha a XVII. század második felének kormányzati intézményeit, közlekedési eszközeit tekintetbe vesszük, természetesnek kell találnunk, hogy az ország távolabbi részeiben székelő és bizonyos hatalmi körrel fölruházott tényező minden egyes cselekedetét nem lehet mindenkor a központi kormányzás rovására írnunk. De éppen olyan kétségtelen, hogy az irányt és a rendszert mindenkor a központi kormányzás szabta meg. Caraffa egy rendszernek jól megválasztott eszköze és az ő áldozatai egy rendszernek áldozatai. Elrémítés volt a czél. Áldozatokra volt szükség, tekintet nélkül arra, vannak-e olyanok, a kikre nem ugyan a magyar alkotmány és törvény szellemében, de az Isten kegyelméből való korlátlan fejedelmi hatalom legtúlzottabb felfogása szerint, rá lehet-e fogni a királyi hatalom ellen való összeesküvést. De jó alkalom volt ez jószágelkobzásra is. Annak a rendszernek követésére, a melyet Coll.'Ért. 1907/8. .5
