Evangélikus egyházkerületi collegium, Eperjes, 1907
191 önkény e helyütt kiontotta azért, mert hívek maradtak legszentebb eszméikhez: lángoló hazaszeretetükhöz, igaz meggyőződésükhöz. Ezeréves történetünk lapjait forgatva, sajnosán tapasztaljuk minduntalan, hogy az annyi vész és viharok által feldúlt nemzetünk tragikus sorsát el nem kerülhette, azt ez alkalommal is legjobbjainknak kiontott honfivérével kellett megpecsételnie. A midőn a török uralomtól való felszabadulása után az ország egy jobb, egy békésebb korszak hajnalhasadását epedve várta és remélte, — az elnyomatás, az üldözések sötét korszaka borult rá nemzetünkre, s a megpróbáltatások és szenvedések gyászos időszaka — sajnosán — bekövetkezett. A jog- tipró erőszak nemzetünket ősi jogainktól, legdrágább s féltve őrzött kincsünktől: nemzeti önállóságunktól és közszabadságunktól megfosztandó, a minden emberi érzésből kivetkőzött idegen zsoldosok hadát zúdította országunkra, s azt ismét véres harczok és küzdelmek szinterévé tette. Valóban «hollószárnyaival lebegett fajunk s nemzetünk felett az enyészet», -—■ az ország törvényei, az emberi jogok lábbal tiportattak, s bujdosóvá, hontalanná lett a magyar honában. De, hála a magyarok Istenének, a Gondviselés őrködött nemzetünk felett s a magyarnak két jellegzetes sajátsága: lángoló hazaszeretete és rendít- hetlen ragaszkodása ősi szabadságához az idők pusztító viharai között meg tudta oltalmazni ezeréves alkotmányunkat, közszabadságunkat. A felsőmagyarországi evangélikus rendek által alapított ősi Collegiumunk — végvidékünkön a hazai tudománynak, a magyar nemzeti érzésnek ezen kimagasló végvára — szemtanúja volt azon leírhatatlan szenvedéseknek és kegyetlen vérengzéseknek, melyeket a vak zsarnoki erőszak e helyen okozott és véghezvitt, városunk és vidékünk 24 honszerető és istenfélő hű fiát vérpadra hurczolván, — kiontott nemes vérükkel megszentelte ezt a földet, a melynek minden porszeme a hazaszeretet szent lángjával megtermékenyíti a magyar sziveket. A dicső nemzeti múlt iránti kegyelet, a hazánk nagy fiainak emléke iránti igaz tisztelet, hála és elismerés van hivatva a késő utódoknál a hazafias érzést s a haza lángoló szeretetét a szivekben folyton ébrentartani és éleszteni. Ez a szellem nyilatkozik meg ma is a mi sziveinkben, a midőn legszentebb eszméikért elvérzett vértanúink emléke iránti kegyeletünk adóját lerovan- dók, a honfiúi kegyelet által e helyen emelt emlékmű előtt egybegyülekeztünk. Ettől a szellemtől áthatva, hazafias örömmel és igaz bensőséggel üdvözlöm a kormány mélyen tisztelt képviselőjét, a törvényhozás igen tisztelt küldötteit, a törvényhatóságok, egyházak, a tudomány, tan- és kulturális intézetek, bíróságok, hivatalok és egyesületek tisztelt képviselőit és az összes, itt megjelent vendégeinket, és a midőn mai ünnepélyünkön való szives megjelenésükért leghálásabb köszönetünknek adok kifejezést, ünnepélyünket ezennel megnyitom.,, A lelkes beszédet viharos éljenzéssel fogadta a hallgatóság, a melynek lecsillapulta után báró Prónay Dezső, a magyarhoni evang. egyházegyetem felügyelője, lépett a sátor elején lévő szónoki emelvényre és elmondotta a következő, nagyhatású ünnepi beszédet:
