Evangélikus egyházkerületi collegium, Eperjes, 1907

189

az igazi vallásosság, a hit és nemzeti erények cultusának szentelni ? Egyéni életünk szűk játköréből átlépünk-e az örökkévalóság útaira, a hol mindenkinek értéke a hazájának, egyházának tett szolgálatoktól függ? Komoly kérdések ezek. Az idő csodákat nem szül. Véletlen, váratlan sorsfordulatok nem biztosíthatják egyházunk, hazánk sorsának átalakulását. A most élő nemzedékek hűségétől és odaadó munkásságától függ a jövendő.

Két világnak, a múltnak és jövendőnek határán állunk. A múlt idők borúján, könnyein, szenvedésein, mint viharverte felhőkön a szivárvány, nagy lelkek messzevilágló fénye ragyog át, a kiknek élete elrejtetett a Krisztussal az Istennél. (Kol. 3., 3.) Történelmünk hatalmas éposz, az Isten örök igazságaiért és az emberiség örök jogaiért való küzdésnek éposza. Vértanúink nemzeti tragédiák hősei, a kik mint Jézus, elvéreznek a maguk lelki nagyságában hazájukért, vallásukért, de újra meg újra dicsőséggel támadnak fel az igazságért küzdő nemzedékekben, az isteni eszméknek és az eszmék hőseinek halhatatlanságát hirdetve. Példájok követésre buzdít. A jövendő idők ködén keresztül a mi lelkesedésünknek kell átvilágolnia. Mindenki a nemzet őrtállója a maga helyén, hűsége nagyértékű, mert a milliók egymást hevítő érzelmeiben és szent elhatározásaiban van a nemzet ereje.

Jaj annak a nemzetnek, a mely múltjához hűtelen, őseit nem követi, jelenéért nem küzd és jövendőjéért nem áldozik. Apáról fiúra, anyáról a leányra kell átörökölni a hazáért, egyházért, az emberiség nagy eszméiért való imádkozás és önfeláldozás kötelességének. Hogy a földön ne olyan legyen életünk, mint az átröppenő és nyom nélkül eltűnő felhőé az égen, mindenkinek olyan benső összeköttetésben kell lenni egyházával, hazájával, az emberiséggel, mint a gyökérszál van a földdel, a napsugár a nappal, a patak a maga forrásával. Gondolatainknak és érzéseinknek százezrek szellemvilága kincseiből kell táplálkoznia és életünknek azoknak életében kell folytatódnia, a kikre lelkünk világossága kihathat.

Oh hűséggel szövetkezzünk hát a jövendő dicsőségének munkálására az ilyen nagy emléknapokon. Az álmokat álmodó véneknek, a látásokat látó ifjaknak, az imádkozó édesanyáknak és a reménység képeit szövő hajadonok- nak, a szellemi élet magaslatain járó mély elméjű kutatóknak és az egyszerű élet munkásainak, egyszóval a nemzet és az egyház minden igaz fiának és leányának egy legyen a törekvésük, az, hogy lángoló lelkesedéssel őrizzék a múlt idők szent hagyományait, hűséggel álljanak a vallási és nemzeti oltárok mellett, erősek legyenek a hitben, tettre készek az önfeláldozásban, szorgalmasak a könyörgésben, önzetlenek az áldozatkészségben, béketűrők a szenvedésben. A haza szolgálatában egysorban kell állni mindnyájunknak. Az oltárokra való különbség nélkül igaz szeretettel szövetkezünk hát mindenkivel a ki egy velünk a hazaszeretetben, egy a hősi halált halt vértanúk emlékének megbecsülésében és példájoknak hűséges követésében és életünk se legyen nékünk drága, csak hogy elvégezhessük örömmel a szolgálatot, a melyet vettünk az Úr Jézustól, hogy a múló időben a mi vallásosságunk is átérzése legyen a Jézus örök gondolatainak és folytatása munkáinak

így lesz a vértanúk önfeláldozása nagy szellemi hatalom a lelkekben,