Evangélikus egyházkerületi collegium, Eperjes, 1906
25 Hiányosságnak, az evang. keresztyénség világnézetében s a lelkiismeretben gyökerező szabad kutatásnak otthona legyen, folyton szem előtt tartva azt a míívelődéstörténetileg is beigazolt vezérgondolatot, hogy a protestantizmus lényegileg rokon a tudománynyal, s azt a hazafias czélt, hogy ezzel a tudományossággal is hozzájárulunk a magyar nemzeti közművelődés templomának fölépítéséhez s általában szellemi kultúránk növeléséhez. De ne feledjük, hogy ez a tudomány csak eszköz egy magasabb czélnak, a valódi evang. vallásos érzés művelése, ápolása és fejlesztése, nemkülönben társas közéletünk ethikai átalakulásának és megizmosodásának szolgálatában. Óhajtom továbbá, hogy ez az Otthon a hamisíthatlan hazafias érzés, gondolkozás és cselekvőség otthona legyen, a melyben még csak árnyéka se legyen a hazafiatlan vagy nemzet- ellenes törekvéseknek. Magyar kulturális intézmény ez a mi ev. theol. otthonunk, a melyben a magyar állameszméhez és annak zengzetes nyelvéhez való ragaszkodásunkban el kell némulnia minden ellentétes — kozmopolita vagy nemzetiségi — törekvéseknek. És akarom, hogy ez az Otthon, megalkotott szabályainak keretén belül, a rendnek, a tisztaságnak és példás pontosságnak otthona legyen, hogy e tekintetben is úgy fényljék a mi világosságunk, hogy az emberek vallásfelekezeti különbség nélkül lássák a mi jócselekedeteinket. A kaszárnyarendszer ridegségét s a seminárium klerikális, tömjénfüstös s szentelt- vizes légkörét kerülve, egymást kölcsönösen fegyelmezzük, oktassuk és szoktassuk arra, hogy mindenek rendben és ékesen folyjanak le. És végül különösen akarom, hogy ez az Otthon a családias érzésnek, a békés egyetértésnek és együttérzésnek jókedvű otthona legyen, a melyben helye ne legyen a visszavonás s a békételenség gonosz szellemeinek. Édes szüleik és hozzátartozóik aggodalmas szeretetének s önfeláldozó hűségének akarok én helyettese lenni felügyelőtanári minden ténykedésemben, Önökhöz való minden viszonyomban. Legyen ez az Otthon Isten segítségével majdan éltető kovásza hűséges lelkipásztorkodásuknak s termékeny és megtermékenyítő magva egykori áldásos munkásságuknak magyar hazánk és evang. egyházunk szolgálatában. Végezetül pedig hűséges szolgálatot fogadok az én egyházkerületi és collegiumi elöljáróságomnak, hogy ezeket a röviden érintett szempontokat — ha Isten is úgy akarja, — soha szem elől téveszteni nem fogom. Kérem is a kartársaimat s kérem különösen az én kedves hallgatóimat, mint most már családtagjaimat, hogy ezekben a nemes szándékaimban és hűségesen fogadott törekvéseimben engem állandóan támogatni szívesek legyenek. S ha miénk a munka, a becsületesen, tőlünk telhetőleg legjobban teljesúett munka, akkor Istené az áldás s miénk a jutalom most és mindenkoron. Ámen.» Végül az ifjúság háláját és hűséges fogadalmát Duszik Lajos IV. éves theologus nagy szónoki erővel előadott következő beszédében tolmácsolta: «Örömtől dobogó szívvel emelem fel szavamat, hogy tolmácsoljam ifjú lelkünk mélységes háláját, s forró köszönetét mondjak azért az atyai szeretetért, melylyel a mélt. és főtiszt. Kerület soha meg nem szűnve gondoskodik rólunk. Mint a gyermek lépteit a gondos atyai szem, jólétét a szerető édes anyai szív, úgy kisér bennünket is, úgy viseli gondunkat a mi pártfogó testületünk! Coll. Ért. 1906/7. 4
