Evangélikus egyházkerületi collegium, Eperjes, 1906
26 Lelkünket a hála érzelme tölti el, midőn itt állunk — mint az atyai házba fogadott tévelygő fiúk — itt állunk e díszes épületben, melyet valóban otthonunknak mondhatunk. íme, teljesülve a nagy álom! Az Úr megsegítette gondviselő atyánkat, buzgó főpásztorunkat s egybegyűjtötte tévedező nyáját: az Úr megáldá és sikerrel koronázta atyai szivének szeretetéből fakadó munkáját! Egybegyűjtettünk ide, hogy itt a testvéri közösség melengető lángja összeforraszsza lelkünket, kik eddig nélkülöztük a rokon-lelkű, rokon-gondol- kozású s egy czél után törekvő pályatársaink közösségét. íme, feltárul előttük e hajlék ajtaja, hol feledi lelkünk a szülői ház utáni vágyat, hiszen itt testvérekre találunk, itt az atyai gondoskodó szeretet fogad védő szárnyai alá. — Oh, mi méltányolni tudjuk e jótéteményt, mi érezzük ennek nagy nevelő hatását! Bezárult mögöttünk a szülői ház ajtaja, besodortattunk az élet forgatagába, hol a legkisebb szellő, a legkisebb kisértet is eltéríthet utunkról; hol kevés a hang, mely vigasztal, ha bánat sújt, erősít, ha gyöngék vagyunk, bátorít, ha ingadozunk; hol kevés a szív, mely a mienkkel együtt dobban s kevesen értik meg a mi lelkünk óhaját; de íme — kitárul előttünk itt is egy eszményi család karja, mely kebelére ölel 1 ígérjük és fogadjuk tehát, hogy e soha le nem róható hála fogja sarkalni lelkünket arra, hogy méltóvá tegyük magunkat e nagyszerű jótéteményre; Ígérjük, hogy soha sem tévesztjük szem elől azt a kötelességet, melylyel — mint egy család tagjai — egymásnak tartozunk s a kölcsönös szeretet és béke tüzét egymás szivében soha kialudni nem engedjük, egymásban a hű barátot, az egy czélért küzdő pályatársat s az örömben és a bánatban hűségesen résztvevő testvért fogjuk tekinteni. De Ígérjük azt is, hogy e családban a tiszta erkölcs, a szeplőtelen, nemes érzület s az istenfélelem lesz a családtagok lelkének összeforrasztója, úgy hogy ez épület homlokzatára is oda irható legyen Józsue mondása: «Én és az én házam tiszteljük az Urat!» De viszont e hajlék falai, mint egy nemes versenyre hívó sorompó foglalnak össze, hol a szellemi tornában izmosul majd az ész, edződik a lélek és szilárdul az akarat 1 ígérjük és fogadjuk tehát, hogy itt is megnyitjuk a porondot, hol a szabad kutatás s az evang. világosság jegyében megindul a nemes verseny, megkezdődik a tökéletesbülés és önerősítés munkája. ígérjük, hogy itt a szorgalom s a testvéri béke templommá fogja avatni e hajlékot, melynek oltárán evang. hitünk világa fog fényleni, hogy ki e fényből merít, ne járjon sötétben, hanem az élet világa legyen annak. így lesz e hajlék az a versenytér, hol lelkünk szárnyai megizmosulnak, az a fegyvertár, hol felövezzük magunkat az igazság és szabadság szellemével, ev. protestáns hitünk ezen kicsorbíthatlan, kicsavar- hatlan győzelmes fegyvereivel 1 Ezen a földön, hol egykor a protestantismust sírba akarták dobni s reáhengeríteni a politikai és szellemi absolutismus nehéz kőtömegét, itt áll e díszes épület, mint egy diadalmi emlék, melyen rajta van Íratlan betűivel az igazság feltámadásának csillaga! Mert temető volt egykor e föld, melynek mélyéből ezen impozáns palota emelkedik, temető, melybe beledobálták az igazságért elvérzett, dicső vértanúink megcsonkított hulláit. — De az Úr keze
