Evangélikus egyházkerületi collegium, Eperjes, 1905
18 Óh, vajha a Collegium bűcsűzójának fájdalmas szava méltóképen adná vissza annak a soha nem múló hálának és szeretetnek érzelmét, a mely a koporsódat környező Collegium minden tagjának szívét e végbűcsű pillanatában áthatja! Hálás szeretetünknek ez a szent érzelme önkéntelenül is visszaemlékezésekre késztet bennünket. A múlandóság feletti mély megindultságunkban is, lepergő könnyeinknek fénye hadd tükrözze vissza még egyszer a Te nemesen érző lényed magasztos korszakokkal egybekapcsolódó pályádnak változatokban gazdag tanulságos eseményeit! Engedd, óh megdicsőült lélek, a ki soh’se magadnak, de mindig másoknak éltél, hogy drága áron megváltott halálod is alkalmul szolgáljon kegyeletes érzésű kartácsaidnak a tökélyesbülésre, megtanulni a Te példádból azt: miben és hogyan keressük az igazi honfiúi, egyháztársadalmi s puritán protestáns tanári hivatás betöltését 1 A legifjabb sarja voltál a kükemezei nagynevű pap családfájának. Már születésed praedestinált arra, hogy a felsőmagyarországi prot. rendek által alapított Collegiummal forrjon össze csodás életednek javarésze. Nagy szellemed itt bontotta ki biztosan repülő szárnyait s gyermekszíved szelíd vallásos érzülete, óh, bizonynyal számtalanszor vonzott ide, az istenházába, az örök igének hallgatására, melynek igazságaiból váltotta ki tiszta jellemed a férfi-korban jellegzetes egyéniségeddé vált egyházszeretetednek legragyogóbb gyöngyeit. Most visszajöttél még egyszer ide .. . közben azonban több mint félszázadot töltve el a közélet mezején. Ez a közpályád nem egyszer a csatasíkon vezetett keresztül s jutalmad bujdosás, börtön volt érte. Megpróbáltatásodban osztályrészed volt a szenvedés s a csábítás egyaránt. Mint bujdosó, úttalan utakon menekültél Világos határairól, hazatérve pedig a hatalom csábító ajánlatai vagy a börtön között kellett választanod. De fényes tehetségedet, daliás egyéniségednek imponáló erejét nem adtad árúba. Schulek Gusztáv szerette a hazát békés szabadságában, dicsőségében ... szerette híven pusztulásában is! 1851-ben fordul felé először a Collegium hívó szava. S hogy vállain hordozta a jogakadémiát, híven jellemzi az a tény, hogy a mikor az önkény újra üldözőbe vette őt, vele bukott az intézmény is hosszú időre. Majd a mikor pirkadni kezdett a szabadabb szellemi élet hajnala, ismét a kathedrán hirdeti az igazságot. 1861-ben, 1864-ben, majd végképen 1878-ban oda ismét visszatér s lankadatlan buzgalmát, éles elméjét, türelmes atyai szívjóságát magas kora nem kisebbíti, 1901-ben bekövetkezett nyugdíjazásáig. Hozzánk való jósága, ki sem érdemelt becsülése pedig kifogyhatatlan maradt azután is. Örömeinkben való osztozása őszinte s igaz volt mindig. Oly jól esett éreznünk, hogy nem vált el tőlünk azután sem; oly biztató volt szelíd tekintete, olyan büszkék voltunk szép, nemes alakjára... De mindenekfelett hálásak voltunk s maradunk iránta örökké, mert nemcsak megszilárdította annyi válsággal megküzdött Alma materünket, hanem a kötelességtudás, kitartás és szorgalomjellemvonását plántálta ifjú kartársaiban s termékenynyé tette munkájukat. Kedves Kartársak, kedves Ifjúság! Boruljunk le tehát hálatelt szívvel ravatala előtt, talizmánként vigyük el atyai áldását, a mely bizonynyal elszállott lelkének hűséges megnyilatkozása
