Evangélikus egyházkerületi collegium, Eperjes, 1905
19 volt. Galambősz alakjának, csaknem százados munkás életpályájának felidézésekor jusson eszünkbe mindig, hogy a legnagyobb volt és marad közöttünk, mert «nem akart többnek látszani soha, mint a mi igazán volt». Tegyünk fogadalmat, hogy akadémiánk s mi mindannyian, tanártársai s tanítványai, a kik a százados tölgy terebélyes lombja árnyékában nőttünk fel s kerestünk védelmet, nem hagyjuk bemohosodni helyét, hanem zöldelő repkény- nyel ültetjük be s példaképül tűzve ki őt utunkon, fiúi kegyelettel őrizzük emlékét! Jertek, munkatársai! Hullassunk érte forró könnyet! Szeretteinek, bánatos hitvesének, lesújtott gyermekeinek kezét megszorítva rebegjünk imát a királyok Királyához, mindnyájunk Atyjához, irgalmas Istenünkhöz, megdicsőült lelkeért, porhüvelyének csöndes, édes nyugodalmáért! Élete ritka szép volt. Mert bár sorscsapások dere érte élte tavaszát; pusztító fergeteg nem egyszer söpörte végig nyárszakát, de későig tartó napsugaras őszi alkony hosszasan ragyogta be élte végszakát s a tél 86 éves korában borított örök álmot szelíd szemeire. Szálljon tehát megnyugvás sziveinkbe! Könnyeinkkel panasztalanul áldozzunk jóságos emlékének abban a tudatban, hogy velők a Collegium egyik legnagyobb fiának fonunk koszorút! Kedves Halottunk: Isten veled! A ravatalt számos koszorú födte, köztük a Collegiumé és az eperjesi Joghallgatók Testületéé. A koporsót karfásai vitték ki a templomból, úgy helyezték aztán a gyászkocsira. Az igazgató-választmány helybeli tagjai, a Collegium négy intézetének tanárai és nagyszámú tisztelői kisérték ki az örök nyugalom helyére. Áldott legyen emlékezete! 3*
