Evangélikus egyházkerületi collegium, Eperjes, 1902
26 A többi állásokat a következőkép töltötte be: coll. jegyzővé dr. Wallentínyi Samut, coll. pénztárossá dr. Flórián Károlyt, könyvtárossá Frenyó Lajost, eforussá Mayer Endrét; múzeumi őrökké, még pedig a phys. múzeum őrévé Perényi Vilmost, a term.-rajzi múzeum őrévé Szutórisz Frigyest, és számvizsg.-bizottsági taggá a lemondott Radvány Kálmán helyébe Kósch Árpádot választotta meg. Az 1902/3. isk évet szeptember 14-ikén d. e. 11 órakor Csengey Gusztáv coll. igazgató, a coll. felügyelő s az ig.-választm. eperjesi tagjai, valamint a tanárikar és az egybegyűlt ifjúság jelenlétében a következő beszéddel nyitotta meg: „Nagyságos collégiumi Elöljáróság, tisztelt Kartársak, kedves Ifjúsági Egy új iskolai év kezdődik ma ebben az ősrégi intézetben. Először állok itt ma, ebben a fontos pillanatban azzal a feladattal, hogy oly közönség előtt beszéljek, mely egyesíti magában az intézet három faktorát : a fenntartót, a tanítót és a tanulót, hogy e három faktor előtt elmondjam azokat a gondolatokat, melyeket az iskolai év kezdetének fontos alkalma támaszt bennem, kire a közbizalom az intézet igazgatását bízta. Azok, a kik e bizalommal engem megtiszteltek, nagyon jól tudták, ki vagyok; tudták, hogy kevés szavú, csendes ember vagyok, ki ebben az intézetben ittlétem hosszú idején nyilvánosan egyszer sem beszéltem s az intézetnek csak egyszerű munkása voltam. Minthogy így ismer mindenki, senki sem fog tőlem fényes sikerű beszédet várni. De ha nem vagyok is beszédben ügyes, ha ebben a művészetben elődeimet meg sem közelíthetem, mégis — talán néhány egyszerű szóban meg tudom értetni azt, a mi fő: hogy e pillanatban hivatásom magaslatának színvonalán állok. A mi korunkban, a rohanó fejlődés századában minduntalan új eszmék, új találmányok, új viszonyok és új intézmények keletkeznek. Minthogy újak, az alkotás és alakulás jelenének alapján csak Ígéretet adhatnak, próbájuk a jövő. Gyakran megesik, hogy a jövő próbája nem váltja be az Ígéretet. A próbálkozás, experimentálás tévedésekhez, csalódásokhoz vezet. Nem ilyen alkotás a mi intézetünk. A mi intézetünket egy hosszú, majdnem harmadfél százados történeti fejlődés alkotta s erősítette meg. Egy harmadfél százados nemzeti traditió fundamentumán állunk mi; viharos viszontagságok, nagy szenvedések tették próbára intézetünk életerejét; a történeti fejlődés nagy múltjának tapasztalásai adják meg irányeszméit, alkották meg szervezetét. A mi nagy történeti múltúnk biztos záloga jövőnknek. De ez a nagy történeti múlt nagy kötelességeket is ró ránk és megszabja tevékenységünk irányát, melytől eltérnünk nem lehet, nem szabad. Szükséges, hogy ezzel tisztában legyen intézetünk mind a három tényezője: a fenntartó, tanító és tanuló. Hadd mutassak rá néhány szóval nagy történeti múltúnk irányeszméire és az azokból származó kötelességekre, nem a fenntartó- és tanítótestület kedvéért, hanem inkább a tanítványok épülésére, kiknek azt még meg kell tanulniok. A mi történeti múltúnkat Bocskay, Bethlen, Thököly és a Rákócziak
