Evangélikus egyházkerületi collegium, Eperjes, 1902

29

Papp Zoltán «Kossuth-hymnus»-ának eléneklése után, melyet Kupi Gyula tanár vezetése alatt a tanítóképző ifjúságának énekkara adott elő, dr. Schmidt Gyula coll. felügyelő a következő beszéddel nyitotta meg az ünnepélyt:

Nagyérdemű ünneplő Közönség! Kedves Ifjúság!

Mai napon múlt 100 éve, hogy az elmúlt században Kossuth Lajos, a magyar nemzeti közéletnek egyik legkiválóbb alakja, szeretett hazánk s a magyar nemzet utólérhetetlenül hű és nagytehetségű fia, hozzánk közeli vidéken, az Ond folyó termékeny völgyében fekvő Monokon megpillantotta a napot.

Bölcsőjét nem környékezték sem családi hírnév, sem előkelő és nagyrangú rokonság, sem gazdagság, sem egyéb földi kincsek, melyek sok esetben az újszülött gyermek fejlődését és egész jövőjét biztosítani képesek.

De láthatatlanul ott virrasztóit bölcsőjénél a hazaszeretet, a népszabadság, a szónoki fenség és nagy lélek géniusza, ki csókjaival homlokát érintve, őt hazánk legnagyobb szónokául, nemzetünk legbátrabb reformátorának és felszabadítójának, legszabadelvűbb törvényhozójának, legragyogóbb politikai írójának s a vész idejére leglelkesebb hon-védőjének avatta fel!

Valóban az emberi észnek ily rendkívüli és magasztos revelatiója, mint a milyet a nagy Kossuth életpályája mintaképül az utókornak fennhagyott, meggyőződésem szerint neveltetés által meg nem szerezhető, ez csak az emberrel vele született ritka égi adomány eredménye lehet.

Mert különben hogyan magyarázhatnék meg azon meglepő jelenséget, hogy miután a gymnásiális alsó-osztályokat S.-A.-Újhelyben végezve, melyekről maga azt írta, «hogy itt semmi reálist nem tanult» ; innen az eperjesi Collégiumba kerülve, s itt az 1816/19. években a rhetorikát, poezist, logikát és aesthetikát hallgatva, az akkor szokásban volt évzáró ünnepélyes közvizsga alkalmával «a lélek halhatatlanságáról» tartott szabadelőadásával ezen lángeszű ifjú már csodálatra ragadta és foglyává tette az egész hallgató-közönséget.

Ezt boldogemlékű atyámtól tudom, ki neki itt iskolatársa volt s előttem nem egyszer, de százszor a legnagyobb elragadtatással emlékezett meg azon óriási hatásról, melyet a zseniális ifjú, Kossuth Lajos ezen szabad előadásával nemcsak tanulótársainál, de nagytudományú tanárainál és a nagyszámú hallgató pártfogó uraknál is, itt a Collégium falai közt elért s emlékül reánk hagyott.

Midőn tehát mai napon a magyar nemzet zöme, születésének 100-ik évfordulója s mauzóleumának alapkő-letétele alkalmából, hála- és emlékünnepet rendez nagy nemzeti felszabadítója dicsőítésére : akkor ősi Collégiumunk, melynek annáleseiben volt lángeszű tanítványának szellemalakja örökké élni fog, kötelességszerűen s örömmel áll az ünneplők sorába;

annyival inkább, mert mikép most említém, Kossuth Lajos szónoki diadalainak első szárnypróbálgatásai — apáink hallatára — itt e Collégium porondján hangzottak el.

Ünnepelni kívánjuk mi is: tudós tanárunk emlékbeszédével, költői dallamokkal, lelkes szavalattal és a zene édesen rezgő hangjaival Kossuth Lajos emlékét, mert csak olyan nemzet érdemel jobb jövendőt, mely múltja nagy embereit szivében hordja s hálával viseltetik irántuk, kivívott nagy nemzeti alkotásaikért!