Evangélikus egyházkerületi collegium, Eperjes, 1902
22 A következő 1848/49-iki évre csak 38 új tanuló jelentkezik, novemberben már őket is szétbocsátják. Kinek kell most a tudomány, midőn a haza megvédéséről van szó. Egy tudomány van csak s azt ott tanítják liarczi riadó, ágyúszó mellett — a csatatéren ... Aztán közeledik a vég, a szomorú katasztrófa. Orosz kaszárnya és kórház a Collégium! Hát az a szegény Magyar Társaság él-e még? Ugyan mért is élne? Minek neked óh magyarom az önművelődés, minek a nyelv, ha elveszett szabadságod! Ne félj! Hű gondviselőd, kormányod gondoskodik is már róla, hogy ha ezt elvette, amaz se maradjon meg neked. De te nem engedsz s nézd, nem enged az a lelkes kis csapat sem, mely ott küzdött veled a harczmezőn s itt küzd újból csak érted: a MagyarTársaságban. 1851. márcziusában már megalakul a Magyar Társaság. És hiába áll több mint egy évtizedig a Collégium az absolut kormány üldözése alatt, a Magyar Társaság él s a mennyire a nyomás engedi, ki is fejti tevékenységét. Ha tiltják «az új állami rendeletek a jegyző hivatalt», jól van, nem választ jegyzőt, de azért megörökíti az utókor számára évi működésének lefolyását: titoknokával beíratja a jegyzőkönyvbe a Társaság 1851-dik évi rövid történetét. S az a pár szó, melylyel ezt Szontágh Kálmán titoknok bevezeti, többet beszél minden jegyzőkönyvnél. «Nyelvében él a Nemzet! — kezdi —Nemzeti nyelv nélkül vagy még nem önálló, nem született, vagy már szédítő bukásához közel áll. A nemzeti közös nyelv fűzi össze az egy haza polgárait egy nagy egészbe, az ád ösztönt tudományos kifejlődési komoly törekvésre, ez szül bizalmat a rokonajkú testvérlakók között, ez azon nagy kincs, melyet elveszni, elnyomatni hagyni csak gyáva, korcs nemzedék foghat. Gyáva, korcs nemzedék, e lealázó czímek távol legyenek mi tőlünk, nyíltan bátor és őszintén buzgók akartunk mi lenni s átlátván a csalhatatlan igazság szövétnekénél, hogy valóban, nyelv nélkül nincs s nem is gondolható nemzet sem, csekély erőnkkel bár, de szilárd, megtörhetlen akarattal s azon elvből is, hogy kis erekből támad a birodalmi folyó, — siettünk az utóbbi szerencsétlen két év által megrongált irodalmi épülethez egy-egy követ henge- ríteni támaszul és így a dicső elődeink által fáradozás-sziilte s áldozattal létrehozott Magyar Társaságot hamvaiból új erővel kezdők építeni, megalakítani.» E magasztos felfogása a Magyar Társaság feladatának, e buzgó lelkesedés magyarázza meg egyedül, hogy az újból való megalapítás eszméje megvalósulhat. Ez pedig a legnehezebb. A munkálkodásba majd csak belejönnek lassanként; hisz az év végén már pályázatot is hirdetnek s három művet meg is jutalmaznak. De más téren is fejtenek ki tevékenységet: végleg rendbeszedik a könyvtárakat, melyekben már 683 kötet van elhelyezve.
