Evangélikus egyházkerületi collegium, Eperjes, 1899
16 sikerült a legnehezebb politikai időben a multat a jövővel összekötnünk, a szenvedők könyeit többé le nem törölheti; a mikor élénken érezzük, hogy jóságos tetteit csakis szent nevének örök kultuszával hálálhatjuk meg. Mondjunk le arról a tudományról, mely a magyar földben és magyar népben szunnyadó erőket is megtermékenyíti, és beteljesül a sivatagban bujdosott nép Mózesének : Széchenyi István grófnak biblikus baljóslata: «Elvész az én népem, elvész, mivelhogy tudomány nélkül való». E valóban prófétai szavak mindig eszünkbe jutnak, valahányszor a modern tudomány feladataira gondolunk. A tudomány többé nem a mennyország belső berendezésének, az angyalok ember- és természetfölötti jogainak, szárnyainak meghatározása végett kakasviadalokat rendező scholastikusok syllo- gismusainak alárendelt természetű tölteléke, nem is az ördöngős táltosoknak tartott tudósok kizárólagos kiváltsága, de immár kilépett a könyvekből és a tudósok szobáiból a gyakorlati élet mezejére és minden nemzetnél a létért küzdő embernek leghatalmasabb fegyveréül szolgál. Hogy a lenni és nem lenni küzdelmében felszabadult demokratizált egyéni erők és lekötött természeti erők vehetnek részt, ez a gyakorlati alkalmazást kereső és nyerő tudomány legszebb diadala e században. A gyakorlati életbe átültetett természet- tudományok napról-napra több és több szabad természeti erő ingyenes rabszolgaságát hozzák meg, az ember veleszületett jogainak tiszteletét biztosító politikai és társadalmi intézmények szellemében pedig, melyek az egyéni erők szabad érvényesülésének útjában álló középkori előítéleteket is letördelték, ráismerünk a múlt századbeli politikai és társadalmi bölcseség elveire. És közeledik az idő, mely Aristoteles hírhedt tanait: «szabad emberhez csak szellemi munka méltó, a testit pedig végezzék a rabszolgák, és szabad embereket rabszolgák tartsanak el» igazolni fogja. Csakhogy a rabszolgák nem érző emberek, de gépeket hajtó természeti erők lesznek. Azonban az emberiség a tudomány e gyakorlati sikereivel nem éri be s máris — talán épen ezektől megittasulva — a nyugtalanító szocialisztikus kérdések megoldásáért ostromolja. Meddig fogja ostromolni, az a jövő titka. De az már most is bizonyos, hogy a felvetett kérdések annyira gyakorlatiak, hogy a jövő század békéje előreláthatólag szerencsés megfejtésüktől függ. A tudomány nagy társadalmi hatalmáról bizonyságot szolgáltat a történelem is. A történelemből tudjuk, hogy a terméketlen Attikát tudományos fővárosa Athén hatalmassá, virágzóvá és boldoggá tette, holott a termékeny, de a tudománynak kevésbbé hódoló Messene szegénységben élt; tudjuk, hogy hazánk évszázakon keresztül a kultúrát elnyelő népvándorlás főországútja és barbár népek öldöklő mészárlásainak szintere volt, de voltak víg esztendői is, a melyeket majd mindig a tudomány fellendülése előzte meg. A tudományt szerető és terjesztő Mátyás király koronájának fénye ma is megdobogtatja szivünket s a köznép azért a boldogságért, melynek részese volt uralkodása idején, máig sem felejtette el e nagy király nevét. Tudjuk, hogy Magyar- ország ma ismét tejjel-mézzel folyó Kánaán, de ennél még biztosabb mértéke a tudományosság terjedésének nálunk az a sok humanistikus szál, mely politikai és társadalmi intézményeinkbe beleszövődik. Egy-egy ilyen szál a jobbágy
