Evangélikus egyházkerületi collegium, Eperjes, 1897
14 díszíti a zászlót a díszes szalaggal.) Viseld új szalagunkat, melyet rozsdát nem tűrő betűkkel nemzetünk három szent jelmondatával hímeztünk magunk, annak jeléül, hogy Eperjes egykori nemes honleányaihoz mindenben méltók akarunk lenni szüntelen s hogy a hazáját szerető lelkes ifjúsággal együtt érezve, megértjük azt a nagy jelmondatot, hogy: A haza mindenekelőtt! Te békezászló! legyen rajtad a magyarok Istenének bőséges áldása mindig s nagynak s szabadnak lássad folyton a magyart. Elődeihez és a reája váró nagy feladatokhoz méltónak lássad hazánk ifjúságát minden időben s nagynak s virágzónak lássad szüntelenül ezt az ősi intézetet! Éljen a haza!“ Az alispánné lelkes beszéde után Eperjes hölgyeihez köszönő beszédet mondott Smid István theologus, kit magvas és erőteljes szónoklatai és szavalatai után közönségünk már régebben ismer. A tartalmas beszéd a következő: „Mélyen tisztelt ünneplő Közönség! Nagyságos Asszonyom ! 1848. márczius idusának ragyogó emlékeitől megragadva s az imént elhangzott igaz honleányi szív mélyéből fakadt szavak varázshatása alatt állok itt, hogy e nemes intézet egyesült ifjúsága nevében kifejezést adjak szívünk mély hálájának s azon nagyszerű érzelmeknek, melyek e pillanatban, nem kétlem, minden hevülni tudó ifjú szívét eltöltik! És most kétkedve kérdem, vájjon lehetek-e én hű tolmácsa több száz meleg keblű ifjú érzelmeinek; kétkedve kérdem, vájjon jő-e ajkamra kifejezés, a mely méltó szívünk nagy öröméhez s hálájához ? És én úgy érzem, ha szavam zengő érez- és pengő czimbalomként hangzanék is, sőt ha mindjárt angyalok nyelvén szólanék is, akkor sem tudnék keblünk magasan szárnyaló érzelmeinek méltó hangot adni. Én csak arra vagyok képes, hogy megszentelt érzéssel boruljak le a múlt dicső alakjai előtt, hogy néma bámulattal csodáljam a nőket, kik ötven évvel előbb zászlót adtak a collegiumi harezrakész nemzetőr-csapat kezébe! E zászló, ősintézetünk e midenkor féltve őrzött drága ereklyéje, most mi felettünk lebeg — boldog utódok felett — megkoszorúzva, újból felszalagozva ! E rajta függő koszorú, lobogó szalagok, minden szónál, minden emberi hangnál szebben s hűbben mondják el, hogy Eperjes lelkes, áldozatkész hölgyei nemcsak a múltban, hanem a jelenben is hű honleányok; ezek az aranyhímzésű jelszavak szinte kötelező erővel hívnak fel, hogy tisztelettel s hódolattal hajoljunk meg e város nemes, magyar hölgyei előtt, hogy szívünk mély hálája mellett kérve-kérjük a kegyelem Istenét, adja legjobb áldását reájuk. Te pedig, félszázad viharát dicsőségesen átélt zászlónk, lobogj, lobogj előttünk s a nyomdokainkba lépő ifjúság előtt! Te alattad vonulunk a harcz- mezőre, melyen a tudomány és művelődés vér nem áztatta szelíd babérai nyilnak ! A reád írt jelszavak lesznek ott is a mi jelszavaink! Szabadság a tudományban, a kutatásban nem idegen befolyások alatt állva; egyenlőség a czélban, édes magyar hazánk boldogításában; testvériség a küzdők között,
