Evangélikus egyházkerületi collegium, Eperjes, 1896
24 Hazánk nem egy természetkedvelője s búvára neki köszönheti, hogy megkedvelte a természetet s számtalanok ő tőle nyerték az útbaigazítást a természettudományok tanulmányozására s önálló kutatásra. Örömét lelte abban, ha akadt egy-egy tanítványa, a ki a természettudományoknak szentelte magát és ha az egyetemi tanárok kitüntették, mint Hazslinszky tanítványát. Hosszú tanári működése alatt az iskolának tanterve több ízben változott s e változás főleg a természettudományokat érte. Míg a 40-es években a két bölcsészeti osztályban oryktognosiát, geológiát, chemiát és physikát tanított, addig a Thun-féle «Entwurf» szerint az 50-es években s azontúl a felgymnasiumban már csak vegytant, ásványtant, növénytant és állattant taníthatott s azt is kisebb keretben, mint ő szerette volna. Csak a természettan nyert nagyobb terjedelmet az újabb tanrendek szerint, a mennyiben két éven át heti 4 órában tanítják, holott a 40-es években egy éven át heti 4, majd később 6 órában tanította. Mint az az eddigi jellemzéséből is kitűnik, iskolai sikereinek titka volt tudományának és a tanuló-ifjúságnak szeretete. Azok közül a tanárok közül való volt, a kik nem a tudás mennyiségére, hanem a minőségére, az értelmi erő kifejtésére s a munka szeretetére fektetik a fősúlyt. Ő maga is pontosan készült az egyes órákra —- miként mondá — azért, hogy vájjon nem lehetne-e könnyebben felfoghatóvá tenni, a mit tanítania kell. A fegyelem gyakorlásában atyailag, a philanthropok módjára járt el s az ifjúságban mindig a jót tételezte fel, csak midőn az ellenkezőről meggyőződött, kénytelenségből változtatta meg egyesekről nézetét. Igen jól értett az ifjak önérzetének emeléséhez. Sajátos szokása volt pl. az, hogy a többi tanároktól eltérőleg, a jobb fiúknál már az V-ik osztályban kezdte a magázást, a VlII-ikban pedig tegezte azt, a kit esetleg készületlenül talált s ekkép kegyvesztett lett. Tanítványait önállóságra nevelte s többet engedett nekik, mint tanártársai, de az erkölcstelenséget s jellemtelenséget a legszigorúbban elítélte. Fegyelmi esete ép úgy kevés volt, mint Vandráknak s e tekintetben a két kitűnő tanár, habár tevékenységük, működésük ellentétes irányúnak látszik, egymással egyezett, a mint hogy egyeztek egymással a Collegium iránt való önzetlen szeretetben s felvirágoztatása érdekében kifejtett működésükben. S ha Vandrák a klaszikusok olvasása s magyarázása és bölcsészeti tárgyainak előadása által a szó legnemesebb értelmében vett humanistának tekin
