Evangélikus egyházkerületi collegium, Eperjes, 1895
4 kézzel keltek védelmére azon korszakot alkotó törvényeknek, melyeknek szilárd alapjain emeltetett fel a mostani szabadevű modern Magyarország új alkotmányának büszke épülete. És üdvözlöm szívem mélyéből a lelkes honleányok díszes csoportját, azon anyákat, a kik a ringó bölcsőtől kezdve csepegtetik gyermekeik gyöngéd szíveibe a hazafiúi lelkesedés szent lángját.Velők együtt a bájos hölgykoszorú azon ifjabb nemzedékét, a mely, nemes rendeltetését felismerve, lelkesülten vallja be magával a költővel, hogy: «magyar nőnek születni nagy és szép gondolat». Végre felétek fordul tekintetem arany ifjúság! Ti vagytok a haza reménye, kiknek jövője az új ezredév küszöbén ölelkezik a bezárult dicső múlttal Keressetek azon múltból nagy ideálokat, melyek fényes példáján lelkesülni birtok, lépjétek át bátran, önérzetesen azon szent küszöböt, a melyen túl egy új ezredévnek virágai fakadnak, foglaljátok el újból e hont, és hódítsátok meg benne a nemzetnek minden rétegeit! — de óh! nem, mint elődeitek, tűzzel, vassal, hanem tanáraitok bölcs útmutatása szerint: az erkölcsnek, a jognak, a tudománynak szellemi, békés, de biztos diadalra vezető fegyvereivel, hogy szeretett magyar hazánk egy új ezredévre felvirágozhassék! És most helyemet a hivatott ünnepi szónokoknak átengedve, midőn ezen Collegium ezredéves ünnepét megnyitottnak nyilvánítom, teszem azt azon imaszerű fohász kíséretében: hogy legyen boldog és örökéletű e Hon! és soká, igen soká éljen a jó Király! DICSŐ MÚLTUNK EGY EZREDÉV. Irta Kubányi Béla, szavalta dr. Horváth Ödön. Az égi eszme szárnyra kelt! Kicsinyke magba’ dús erő Magas sudárba törve fel : Erős tölgyként te állsz elő, Te állsz elő én nemzetem, Te mindörökre büszke nép! Ezernyi baj s veszélyeken Dicső múltunk egy ezredév ! Az ősapák kivívta hon Éöláldozott tengernyi vért, Áldást adó száz kún-halom Kalásztermő vidékiért. S hogy felvirult a szép haza! Tekints körül: a messzeség A búzakéve halmaza ... S dicső múltunk egy ezredév ! E múltba lelkesülve tér Az elmerengő képzelem, Hol minden talpalatnyi tér Nagyságodról regél nekem. S holott a véres földporond — Bevésve őseid nevét — Örökre dicssugárba vont... Dicső múltunk egy ezredév ! S tolult vihar fejed fölé; Irigy boszú emelve kart: Ádáz gyilkát beléd döfé Ahogy önön szivébe mart. A mély sebet, még sajga bár, Az újabbak csak elfedék: Pogány vadak, török, tatár ... Dicső múltunk egy ezredév 1
