Evangélikus egyházkerületi collegium, Eperjes, 1895

szülő gyermekeit gazdagította. Ő maga egyszerű, sokszor kopottas ruhában jelent meg, de az egyszerű ruha arany lelket takart. Állásában kicsiny, hatalmában mégis nagy volt. Uralkodott a lelkeken, tanítványai szívein s lelkes szavával oda bírta vinni, a hová ő akarta.

De nemcsak élő szava, még írása is ilyen volt! Felhívásai, miket egykor mint a Collegium jegyzője, a Collegium érdekében szerkesztett, valóban buzdítok, lelkesítők, megnyerők !

És egyik legszebb jellemvonása éppen az, hogy mindig ugyanaz volt, ugyanaz maradt.

Sorsa nem engedte meg neki egy nőt boldogítani s azért azt tette végrendeletében, a mi által több nőt boldogíthat: teljes, helyes felneveléseket tette lehetségessé 1

Alszik immár a természet ölén, -— s a miket ő éltében oly nagyon szeretett, a virágokat, nemcsak a tavaszszal felébredt természet hinti sírjára, hanem azok is, kiket holtában oly igen szeretett — az őt áldó nők 1

Az igazak álma boldog. Legyen övé is az 1 A Collegium hálás emlékezete teszi áldottá — nyugalmát.

Hörk József.

HAZSLINSZKY TAMÁS EMLÉKEZETE.

* 1832. junius 4-én Késmárkon, f 1895. decz. 22-én.

Nyájas idylli kép vonul végig lelkünk előtt, midőn feltárul előttünk Hazslinszky Tamás élete, működése. Atyja tiszta erkölcsű, szilárd jellemű, becsületes iparos-ember volt, a ki különösen a rajzolásban és festésben any- nyira kit-ünt, hogy Késmárk sz. kir. város őt választotta az iparos-legények rajztanárául. Anyja szerény, jámbor nő. Hazslinszky Tamás elemi iskolába soha sem járt, mert otthon bátyja, Frigyes (az érdemült coll. igazgató-tanár) tanította őt. Hazslinszky Tamás még élte legutolsó napjaiban is igen elevenen emlékezett arra, hogy bátyja, Frigyes, egykor egy arany kakassal díszített abéczés könyvet hozott a Schweiger könyvkereskedéséből és őt az egyik karjára, nővérét, Unkát, pedig a másik karjára vevén, úgy tanította őket az olvasásra. Hasonló módon tanította őt a magyar nyelv elemeire is a Campe H. J. magyarra fordított «Ifjabbik Robinson» czímű művéből. Majd megszerettette vele az olvasást egy érdekes német könyvön, melynek versikéit holtáig emlékezetében tartotta. Midőn a donatisták tanárához, Bömischhez vezette anyja, a «Colloquia latina» czímű könyvből kellett olvasnia, a könyv majd kiesett kezéből, úgy reszketett, de a vizsgálat sikerült. A grammatisták osztályában már az elsők közé küzdötte fel magát. A Syntaxisban, melyet annak tanára a római köztársaság mintájára rendezett be, mindjárt az év elején consulnak tétetett és bár gyakran decertáltak is ellene, megtartotta helyét mindkét éven át. Minden órában minden felelőnek jogában állott egy más feljebb ülő tanulót kiszólítani, a ki szintén felelni tartozott. Ez volt a decertálás. Ha a felelő