Evangélikus kerületi collegium, Eperjes, 1893

2

Vannak azonban — fájdalom — igen sokan, kiknek nem saját akaratján múlik az, megjelenjenek-e avagy sem a létért folytatott harcz mezején, de a kiket a sors mostohasága onnan örökre vagy ideiglenesen számkivet. A természet e munkaképtelen szerencsétleneknek sem osztogat kegyelmet, a harczos osztály pedig nem minden időben s nem mindenütt kenyeret. Eletfonaluk hosz- sza a szerint szabódik meg, hogy a kenyérszerző munkások által átengedett táplálék elégséges-e az emberi szervezetben lefolyó anyagcsere szabályos működésére.

A munkások — s ezt gyakran tapasztalhatjuk — viszontszolgálat nélkül nem szeretnek megválni a kiküzdött kenyértől, a kenyérért semmiféle egyenértéket nem kínáló munkaképtelenek pedig életüktől nem szeretnek megválni. Két örökéletű emberiségi törekvés: az emberi életvilágnak valóságos északi és déli sarkvidéke, de egymás mellett! Ellentétes hatásaik mérséklése s kiegyenlítése felett minden társadalom fogja eszét jártatni mindaddig, a míg merő ábránd lesz az emberi élet olymérvű tökéletesedésének a feltevése, a mely szerint teljes munkabírással kezdődnék s végződnék is az emberi élet, s csecsemőkor, baleset, betegség és öregség senkit sem kárhoztatna munkaképtelenségre. Csak olyan ábránd e feltevés, akár a Condorcet által képzelt tökéletesedés, a mely a halált egészen kiirtja.

Nyitott ajtót akarnánk betörni, ha ezúttal annak vizsgálatába — a mi czélunkra nem is tartozik — bocsátkoznánk bele, hogy miért tiszteli ritka egyetértéssel minden művelt társadalom a munka eredményében a munkás teremtői jussát, a mely felett a munkás másokat kizáróan rendelkezik. Az attikaiak és a spártaiakéhoz hasonló gazdálkodási rendszer ideje, a mely helyeselte, hogy a helották keresménye a homoiaké : Herakles unokáié; s a thetek keresménye az eupatridáké: Ion fiaié legyen, letünőfélben van a vizszatérés legkisebb reménye nélkül. S az atheneiek azon elvein, hogy valahányszor pénzre volt szükségük, halálra ítéltek nehány gazdag polgárt (tehát munkást is) vagy nehány idegent, hogy vagyonukat elkobozhassák, felbuzdulni nem, de felháborodni tudunk.

Ekként a kenyér urai a munkások lévén, a kenyér nélkül szűkölködők éhségükben ezeket fogják felkeresni. A munkások között ritka lesz az arab főnök, ki asztalát az utczára tenné ki s ahhoz minden arra menőt meghívna; kevés lesz a tekintélyes indiai is, a ki mindig fedetlen üstben főz s abból mindenki vehet. (Grundlagen der Nationalökonomie von Wilhelm Roscher.)