Evangélikus kerületi collegium, Eperjes, 1893
A szegények ápolásáról. «Küzdj», mondja Madách szerint Isten. Folytonosan küzdeni a létért, ez minden ember közös sorsa, művelté, ősemberé egyaránt. Leghatalmasabb ellenségünk maga a természet, szülő anyánk. A vele való háborúskodásra a világ rendje szolgáltat soha meg nem szűnő okot. Szomjúságunkat a világnak majdnem minden pontján könnyű szerrel, lélekzetvételi szükségünket meg épenséggel észrevétlenül elégíthetjük ki, de a mi éhségünket lecsillapítja, azt már ki kell hogy csikarjuk a természettől. E végett naponként meg-megujul a mindenkor nehéz s nem egyszer elkeseredett küzdelem, mert a harcz mezején a természet túlerejével s a több évezredes gyakorlat által kipróbált fegyvereivel szemben sikert csak akkor remélhetünk, ha testi s szellemi erőnk teljével felfegyverkezünk ellene; s mégis, az ezen küzdésben való részesedést a legnagyobb földi szerencsének, Isten legszebb ajándékának kell tartanunk, a mindennapi kenyérnek megszerzése kisebb-nagyobb adagban csak e kitartó harczosok részére lévén biztosítva. A hol a rabszolgaság intézménye s ennek enyhébb alakja a glebae adstrictio megszűnt, ott velünk született szabadságunknál fogva, sorsunk ily rendeltetése elől kitérhetünk ugyan, de kitérve, egyenesen reáterelődünk a Charybdis s Scylla, a testi megsemmisülés és az embertársainktól való függés: az erkölcsi megsemmisülés között vezető útra. Megvetjük vagy nem sikerül elérnünk a harczosok által szerzett kenyeret: az élősködés állapotát, a mely éltünk legszebb s legnemesebb részét, függetlenségünket követeli áldozatul: úgy a természet azonnal hozzálát másíthatlan és kér- lelhetlen s mindig halálunkat rendelő végezetének végrehajtásához. Saturnus a természet! Megesz bennünket, saját gyermekeit, ha őt ernyedetlen szorgalmunkkal s lankadatlan munkásságunkkal le nem győzzük. Collég. Ért. 1
