Evangélikus kerületi collegium, Eperjes, 1893
14 ezek vagyontalanok lennének, szintén az illetőségi község kötelessége (8. §). Végül ugyancsak azt az elvet olvashatjuk ki az 1875. évi III. t.-cz. 2. és 9. §-ából és a közegészségügyi törvény (1876. XIV. t.-cz.) 71. §-ából is. A közsegélyezés és a községi illetőség közötti szoros összefüggést másrészről igazolják a már idézett 1886. évi XXII. törvényczikknek — a községi illetőséget rendező -—-9. 10. és 15. §-ai, a melyek a községet a szegények beözönlése ellen azáltal védik meg, hogy a községet feljogosítják arra, miszerint a benne települni akaró honpolgártól a települést, — a négy évi tényleges és folytonos tartózkodás alapján községi illetőséget szerezni szándékozótól a községi illetőséget, — végül a külfölditől az állandó lakás engedélyezését megtagadhatja, ha mindezek a község terhelése nélkül magukat fentartani nem képesek. Ezen oldalról igazolja az összefüggést az 1885. évi tolonczszabályzat is, melynek 2. §-át a község nehézség nélkül alkalmazhatja és tényleg alkalmazza is mindazok ellen, a kik benne illetőséggel nem bírnak és közsegély nélkül meg nem élhetnek, a 2. §. pedig a szegényeket nem kenyérrel kecsegteti, hanem kényszer-útlevéllel (gebundene Marschronte), esetleg őrizet alatti tovaszállítással az illetőség szerinti község felé. Ha a szegények ellátása csak a községi lakosok rendkívül súlyos túlterheltetésével eszközölhető, a község kivételesen a törvényhatóságnak, s ha ez nem birná, az államnak veheti igénybe segélyét (1868. évi XXII. t.-cz. 145. §). Az államkincstár feltétlenül téríti meg az ápolási költségeket a községnek a mindenféle kórházban és gyógyintézetben, vagy a hatóság megbizásából házilag ápolt bujasenyvesekért; az állami és a nyilvánossági jelleggel felruházott kórházakban és gyógyintézetekben ápolt elmebetegekért; az utóbb említett kórházakban és gyógyintézetekben bármely betegség miatt ápolt oly egyénekért, kiknek községi illetősége meg nem állapítható (1875. évi III. t.-cz. 4. §. b), c), d); végül a szemcsés köthártyalobban (trachoma) szenvedőkért (1886. évi V. i. §.), ha mindezen esetekben az ápoltak vagyontalanok. A közsegélyezés felkarolja nálunk úgy a keresetképes, mint a munkaképtelen szegényeket is, mert törvényeink következetesen csak szegényeket (vagyontalanokat) emlegetnek a nélkül, hogy a keresetképeseket a közsegélyezésből kizárnák, a miből azonban nem következik, hogy közsegélyt, mely a dolog természetes rendje szerint a szükség mindenkori fokához alkalmazkodik, egyenlő mértékkel mérjünk mind a két osztályú szegényeknek. A közsegélyezés feladatát azonban még Angliában sem, annálkevésbbé nálunk képezi
