Evangélikus kerületi collegium, Eperjes, 1893

13

ban az államnak annyiban van része a szegények igazi ellátásában, a mennyiben a községeknek az elmebetegekre fordított költségeket visszatéríti és csekély összeggel járul a szegények tanítóinak és orvosainak fizetéséhez. (Aschrott 146—158., 208., 383—391. 1.)

A velünk szomszédos osztrák állam szegényápolási eljárása gazdag tárháza a középkor visszaállítása után vágyódó államférfiak eló'tt becses tanulságoknak. A szegényápolásnak nehéz és fontos munkájában a felekezeteket 1870-ben az addigi kisegítők: a községek váltják fel, de a középkorias alamizsnaosztogatáson ez csak annyit változtat, hogy az alamizsnaadók egygyel: a községgel megszaporddnak, a mely a benne illetékes szegényekkel szemben fenálló törvényes közsegélyezési kötelezettségét, ha azok nem bénák, öregek, elmebetegek és árvák, a kik számára zárt intézetei vannak, oly módon tudja le, hogy úgy a keresetképtelen, mint a munkaképes szegények nélkülözhetlen életszükségleteinek hiányzó részét a szegénynek kisebb-nagyobb összeggel való megajándékozása által igyekszik kipótolni. A tartózkodás helye által az ott nem illetékes szegények kényszereszközök alkalmazása mellett («per Schub») azon községbe szállíthatók, melyhez illetőségük szerint tartoznak. A közsegélyre szoruló az osztrák államban sem hoza- kodhatik fel a közsegélyhez való magánjogi természetű igényekkel.

A szegény betegek ellátása s ápolása, a szegény elmebetegekét sem véve ki, állami költségen történik. (Dr. Maximilian Steiner: Zur Reform der Armenpflege in Oesterreich. 2. 87. 1.)

Az osztrák államéhoz hasonló elvi alapokon nyugszik a magyar- országi szegényápolás. A közsegélyezés ügye nálunk is a községi illetőség folyománya. A községek rendezéséről szóló 1886. évi XXII. t.-cz. 145. §-a ugyanis azt az elvet mondja ki, hogy a község, a helyi viszonyokhoz képest, gondoskodni tartozik a községben illetékes mindazon szegények ellátásáról, kik magukat közsegély nélkül fentartani egyáltalában nem képesek; községi illetó'séggelpedig minden szegény, ha honpolgár, bir, mert az idézett törvény 5. §-a értelmében minden honpolgárnak valamely község kötelékébe tartoznia kell. Ugyanazon elv jut kifejezésre a nyilvános betegápolási költségek fedezését szabályozó 1875. évi III. t.-czikkben is, melynek 7. és 8. §-a szerint minden község saját kebelében az ott illetékes vagyontalan betegek gyógyításáról és a gyógyíthatlanok ápolásáról gondoskodni tartozik (7. §.); a gyógyíthatlannak nyilvánított, de nem közveszélyes elmebetegek, továbbá az ártalmatlan bárgyúk, buták és hülyék ápolása és eltartása, a mennyiben mind-