Evangélikus kerületi collegium, Eperjes, 1893
10 lyet az önrendelkezéssel biró személyek két évig szakadatlanul folyó s tényleges tartózkodás, vagyis az által szereznek meg a törvény szándéka szerint, hogy gazdasági életük legalább valamelyes csekélységgel a községnek közvetve hasznára volt. A kik ilyen lakóhelyre még nem tettek szert, azok azon tartomány szegényei, a hol őket a nyomor utolérte; s ha a birodalom más államához vannak fűzve illetőségük által, ellátásuk azon állam terhére esik, a hol közsegélyre szoruló állapotuk bekövetkezett. A mindenkori tartózkodás helyén, habár ez a segélyező lakóhelylyel (Unterstützungswohnsitz) össze nem esik, el lesznek láthatók a szegények, ha ez iránt a segélyző lakóhely a tartózkodás szerinti helylyel megegyezik. A szegényápolás a belügyministerium felügyeletének csak any- nyiban van alávetve, a mennyiben ez a közrend őre. (Rocholl C. 69. és 239. 1.) Angolországban a szegényügyi rendészet azzal dicsekedhetik, hogy 1601. óta, a mikor I. Erzsébet törvénye a parochiákhoz tartozókból alakult helyi érdekeltségek (Parish) közsegélyezési kötelezettségét kimondta, a mely még most is 1. a szegény árva* gyermekeknek, 2. a felnőtt, de betegség, aggkor vagy más ok folytán munkaképtelen szegényeknek és 3. az egy napi megélhetés eszközei felett sem rendelkező munkaképes szegényeknek javára van írva az angol törvénykönyvben, — az országos közvélemény élénk érdeklődésének állandó tárgya, és hogy a törvényhozás 400 évi munkásságából egy figyelemre méltó részt a maga számára leköthetett, de annak daczára sem tudunk .törvényt felhozni, a mely a szegénytartási magánjog létezése mellett szólana. A közsegélyezési kötelezettség itt erősebb vára a szegények életének, mint az európai continens bármely részén. Falai között az éhhalál által üldözőbe vettek mindenkor biztos menedéket találnak, mert a menedék kínálata, minthogy a bevételek egyedüli forrásának: a szegényápolási adónak (Poor-Rate) olyan tökéletes a kivetési és behajtási szervezete, hogy a bevételek összege a kiadások nagyságához a legrövidebb idő alatt hozzásímulhat; a menedékkereslettel folyvást lépést tarthat. Európa többi államai is, Anglia is a szegénynek teljes szabadságára bízza azt, akar-e a várba menekülni, de a menekülésre magát elhatározó szegény előtt sehol sem nyílnak meg olyan gyorsan és oly biztossággal a vár kapui, mint Angliában, melynek szegényápoló hivatalnokai a közsegély kiszolgáltatására vonatkozó —- a legapróbb részletekig sza-