Evangélikus kerületi collegium, Eperjes, 1893
8 A mi ilyképen a tudományban minden vitán felül áll, az az élethez való jog legcsekélyebb tartalma: az élet megmentése: az életbenmaradás által feltétlenül megkívánt életszükségletekre való igény! A tényleges államok azonban az élethez való jogot még e minimális tartalmával sem fogadják el s nem emelik törvény erejére, ámbár úgy a múltnak, mint a jelennek minden művelt államában — a hol tehát nem az egyes az egészért létezik s az egészért, ha kell, máglyán is feláldozható, de a hol az egész az egyesért s az egyes az egészért van, — el van ismerve azon erkölcsi kötelesség, hogy embertársunkon segítsünk s a nyomorba sülyedtet ezen állapotából kiemeljük. Francziaországban Napóleonnak 1807. évi november hó 24-én kelt s Crétet belügyministerhez intézett és a nyomornak, mint bűn- cselekménynek egy hónap alatt való kiirtását meghagyó rendelete már régóta, úgyszólván 1807. óta tisztán a múlt emlékének becsével bir; mert igaz ugyan, hogy — kivévén az árvákat és a talált gyermekeket, kiknek nevelési és fentartási költségeit részben községek s a departamentok, részben pedig az állam tartozik viselni, és kivévén az elmebetegeket, kikró'l 1838. óta törvényi intézkedés folytán a departamentok gondoskodnak — senkinek sincs törvényen alapuló szegénytartási igénye; és igaz ugyan az is, hogy a szegényápolásnak majdnem egyedüli éltető' eleme a franczia népnek a maga nemében páratlanul álló jótékonysága, de a jótékonyság olyan erős, hogy 1888-ban a betegeket gyógykezelő kórházak (hopitaux), a talált gyermekeket, öregeket, ügyefogyottakat és árvákat befogadó menedékhelyek (hospices) és e két intézet czélját egyesítő kórházi menedékhelyek (hopitaux-hospices) 1 13 millió franknyi közsegélyt fejthettek ki; 15,138 jótékonysági hivatal (bureaux de bienfaisance) pedig, a mely hivatalok bizonytalan, a magánosok és templomok adakozásaiból és a községek járulékaiból előkerülő bevételeikkel az elébb felsorolt úgynevezett kórházi intézetekben (établissements hospitaliers) el nem helyezhetők segélyezésére vannak rendeltetve, ugyanakkor 35 millió frankot adott ki. (Dr. Varga Gyula, A Nemzetgazdasági Szemle 1892. évfolyamában a 853, 1.) E számok nagyon meggyőzően szólanak arról, hogy Francziaországban teljes közsegély jut a munkaképtelen szegényeknek s jelentékeny segítség marad még a munkaképes szegények számára is, a kik azonban a megélhetés szerencséjét kovácsoló munka útjáról még sem fognak letán- torodhatni, mert a magára hagyott jótékonyságnak ezen súlyos
