Evangélikus kerületi collegium, Eperjes, 1892

Tliukydides történeti művének jelleme s főbb elvei.

Sokszor ismétlődő panasz, hogy a történelem legnagyobb alakjainak magánéletéről, viszonyairól vagy éppen nem, vagy csak nagyon hézagosán értesül az utókor. A Thukydides életét búvárlók ajkairól teljes joggal hangzik e panasz. Az a kevés forrás is — mikhez a kutató hozzáfér — zavaros; fölhasználásukat pedig rendkívül megnehezíti az a sok föltevés, mik újabb meg újabb megállapodások úgynevezett «legnagyobb valószínűségei »-bői sarjadoznak. Legrégibb életrajzai minden ízökben híjával vannak a szükséges kritikának; jobbára egyszerű kompilációk előző művek hézagos adataiból. Már legelső egységesebb életrajza is — sokban ellenkező felfogású — három-négy szerző művéből van összeszerkesztve. Markellinos nevéhez fűzi az irodalomtörténet a nélkül, hogy elegendő bizonyítékkal igazolhatná szerzőségét. A nyomán indult későbbi életrajzok a legkezdetlegesebb biográfiákra alkalmazható történeti kritikának is mélyen alatta állanak. Sajnos, meddő kíváncsiság az, mi érdeklődésünket az ő magánéletére tereli. Maga födte azt el az utókor elől: szerénységével, legkisebb adatának bonczolásában is megnyilatkozó tárgyilagosságával. Szemmelláthatólag kerülte a komoly tartózkodásból való nyíltabb kilépést. Gondosan őrizkedett attól, hogy magáról, a maga ügyeiről beszéljen ott, hol az állami élet válságait kívánta megmagyarázni; hol a görög nép ellentétes két világnézetének — a demokráciának s arisztokráciának — élethalál harczát iparkodott megértetni.

Szóval Thukydides magánéletéről elenyészőleg csekély a pozitiv adat; s azt a nehány megjegyzést leszámítva, miket művében itt-ott maga tesz eljárásáról, fölfogásáról: az utókor valóban semmit sem tud meg abból, hogy mikép teljesítte társadalmi kötelességeit, hogy milyen tulajdonságokból szövődött az ő «polgári» egyénisége.

1