Evangélikus kerületi collegium, Eperjes, 1892

'll

fátum-hitétől, részben ő is hiszi, hogy van előre ki nem számítható végzet. Többször is említi a Tychét, mely sokszor a vezérek legpontosabb számításait meghiúsította, a seregeket kíméletlenül összezúzta.

Határozottan kijelenti, hogy az emberi sors kiszámíthatatlan, nincs benne végig logikai szükségszerűség. (VIII. 24.) Szerinte az ember a sors játékszere, a legjobb és legrosszabb emberen ugyanazon sors uralkodik. A sors emez igazságtalanságát Nikias szerencsétlen végében látja legvilágosabban • az ő példás élete — úgy gondolja — jobb véget érdemelt. (VII. 86.) Felfogása szerint tehát az emberi történetet úgynevezett logikai eszmék — mint ezzel a modern történetírók tetszelegnek — semmikép sem töltik be. Nem fogadta el a későbbi történetírás egyik divatos tételét sem, mely szerint bizonyos meghatározott logikai eszmék folytonosan fejlődve, folytonos haladást tüntetnek föl. Annak a modern nézeteknek se találjuk művében nyomait, hogy az emberiség folytonosan egy magasabb czél felé törekszik, s hogy a történelem minden egyes korszaka csak lépcső a következő, magasabban álló korszakhoz. Felfogása — úgy látszik — inkább az, hogy az emberi történelem általában nyugvóponton áll: a mint a történet két főtényezője — a sors és az emberi természet — mindig ugyanaz marad, úgy eredményüknek, az emberi történetnek is mindig ugyanazon alakokban kell mozognia. Nézete szerint a történelem mindenekelőtt a műveltség kifejlődése, hanem ezt visszaesések oly gyakran megszakítják, hogy mozdulatai és haladása inkább kör, mint egyenes vonalban látszanak megtörténni. Az athéni nagy pestis és a kerkyrai zavarok leírásában — tehát két ízben — mélyebben kutatja az embereknek a barbárság durvaságaiba való visszaesését, hajlamait. «E párt- harczok alatt — úgymond — az államokat sok nagy szerencsétlenség érte, a melyek ugyan nem hiányoznak s nem is fognak hiányozni, míg az emberi természet ugyanaz marad, de majd ijesztőbb, majd meg enyhébb alakban s más-más változatokban lépnek fel, a szerint, a mint a körülmények alakulnak.» (III. 82.) Kétségtelen, hogy Thukydides e nézetei nagy hatással voltak a későbbi korok kitünőbb történetíróira. Polybios, Tacitus művei nemcsak azt a sötét alaphangulatot viselik bélyegül, mi Thukydidesét jellemzi; de szerzőik olyan elveket hangoztatnak, mik Thukydides elvével annyira megegyeznek, hogy legtöbb esetben egyebeknek, mint ez elvek változásainak, csakugyan nem tekinthetők. Legfeltűnőbb e megegyezés a történeti körmozgás elméletében, mit Polybios, Tacitus egyértelemmel vallanak. Thukydides történeti felfogásának úgyszólván alapja ez az elmélet.

4*