Evangélikus kerületi collegium, Eperjes, 1892

Talán ebben, az ókor egyetlen történetbölcsészeti elméletében gyökerezik említett pesszimizmusa is. A kor, melyben Thukydides élt, minden tekintetben alkalmas volt arra, hogy a nemes szellemet komorrá tegye s az emberiség jobbratörekvése iránt kétségbe ejtse. Majdnem harmincz éven át látta, mint telik meg Görögország története iszonyatos tettek egész sorozatával, mint borítja a vér mindenütt, mint omlik össze a rettenetes csapások súlyától; ő maga száműzve kénytelen szeretett hazáját kerülni. Ily körülmények között a leglelkesültebb idealista is komorrá lesz; senki sem láthatja bennük az életet oly rózsás színben, mint a minó'nek esetleg béke idején föl-föltünhetik. «Békében, szerencsés körülmények között az összes polgárság is, az egyes ember is szelídebb érzésű, mert akkor nem jut oly kényszerhelyzetbe, a melyben a szabad önelhatározás lehetetlen. A háború ellenben elvonván a megszokott kényelem eszközeit, eró'szakoskodó mester, s a tömeg szenvedélyeit a pillanatnyi helyzethez képest idomítja.» (III. 82.) E sorok eró's bizonyságai annak, hogy Thukydides — bár a görög történet legnagyobb háborúját választotta tárgyául — éppen nem a háborúpárt embere volt. Nézete szerint a háború legnagyobb baj, mivel az embert a barbárság nyerseségébe veti vissza, másként azomban szükséges rossz, mely az emberi természetből s a sors, a végzethez hasonló elementáris természeti erőből származik. Véghetetlen ellentéte a béke, mely Thukydides szerint önmagában is mindig kívánatos, mert «az emberi együttlét áldással teljes állapota».

Bármily meggyőződéssel hirdeti is Thukydides, hogy a történelem az emberi élet tanítómestere; és bármennyire törekszik is, hogy a politikai életnek egyes szabályszerűségeit tüntesse föl művében : a történet reá nézve mégis tág, de terméketlen mező, melynek művelését is egyik főczéljának tartotta. Az emberi erő egyrészt gyönge s a cselekvésben nem mindig nemesebb, jobbik énünk nyilatkozik; másrészt meg a sorsunk folyásán sokszor nem látjuk egy magasabb erkölcsi rend uralkodását. Azért az a véleménye Thukydidesnek, hogy a világtörténelem egyúttal nem világítélet, s e tudatban nem is adott művének erkölcsi jellemet. A történetet kevésbbé tartja erkölcsinek, minthogy őt az erkölcsnek is tanítójává tenné. Ennélfogva sohasem ítéli úgy meg a népeket, államokat, személyeket és eseményeket, hogy azoknak erkölcsi súlyát, értékét is mérlegelje. Nagyon tévednénk azomban, ha azt következtetnék, hogy Thukydides az erkölcsiséget nélkülözhetőnek tartotta, vagy megvetette. Igaz, hogy e szempontból hiányos a kép, mit róla