Evangélikus kerületi collegium, Eperjes, 1892
23 hoz meglehetősen tisztán föltünteti történetírása. A vallást a társadalom szükséges alapjának tekinti; egyesek talán emancipálják magukat tőle, de az összesség, a tömeg sohasem nélkülözheti. Több ízben sajnálja, hogy a peloponnesosi zavarok között nagyon lehanyatlott a vallás, az istenfélelem. «Ha versengő felek között eskü alatt történt is kiegyezés, ez csak azért volt érvényben, mivel az egyik is, a másik is meg volt szorulva. Az istenfélő jámborság egy pártnál sem volt becsben, hanem azok állottak nagyobb hírben, a kiknek sikerült ügyes, körmönfont okoskodással valami szégyenletes dolgot véghezvinni. . .» panaszkodik a III. k. 82-dik fejezetében. Az athéni pestis leírásában is sajnálkozik a vallásosság hanyatlásán, a mi különösen a halottak szégyenletes eltakarításában nyilatkozott. (II. 52.) A mindinkább terjedő törvénytelenséget is a vallásosság hanyatlásából magyarázza: «mivel látták, hogy ők mindnyájan, kivétel nélkül vesznek, az a gondolkodásmód kapott lábra, hogy egyre megy : akár kegyes és jámbor valaki, akár nem. Nem volt már fékező ereje sem az istentől való félelemnek, sem az emberi törvényeknek.» (II. 53.) Mindig egyforma nyugalommal és tárgyilagossággal beszél, ha vallásos dolgokat kell tárgyalnia. Tágas teret ugyan nem enged nekik, de ki se kerüli őket. A hang, melylyel róluk beszél, ugyanaz, mit egyéb dolgok elbeszélésében használ, még a Delos szigete vallásos megtisztításáról is, mit pedig legkülönösebbnek tartott, szokott nyugodt, tárgyilagos módján beszél. (III. 104., V. 1. és 32.) Az isteneket a kor vallásos neveivel illeti: a theos és theoi neveket elfogulatlanul használja, a nélkül, hogy valami szkeptikus megjegyzéssel kisérné őket. Rendkívüli tapintatosságát bizonyítja, hogy honfitársainak vallásos fölfogását, naiv hitét — mikben pedig felvilágosodott szelleme abszolúte nem osztozkodott — semmikép se sérté meg. Gyakran meg éppen ez eljárás miatt úgy tűnik fel, mintha egyeznék a nép felfogásával, a mennyiben ellenkező vallási törvényeket és szokásokat élesen elítél. Mivel Nikiást a nép különösen vallásossága és istenfélelme miatt tisztelte és magasztalta, szinte kötelességének tartotta, hogy a szerencsétlen vezérnek e tulajdonságait a maga részéről is meghatóvá tegye. Másrészt azomban bizonyos, hogy az isteneknek az események folyását illetőleg sohasem tulajdonít olyan erőt és hatást, minőt nekik a tömeg hite tulajdonított. A történeti és természeti események megmagyarázására sohasem fordul az istenekhez; sehol sem említ olyat, mit pusztán a gondviseléssel, az isteni világkormány
