Evangélikus kerületi collegium, Eperjes, 1892

14

dides közli, világosan benne van történeti hitelességük és eredetiségük. Közvetlen beszédben közli ugyanis őket; minden egyesnél, az elsőnél kétszer is kijelenti, hogy szó szerint közölte őket. Mindenesetre az a főkérdés, hogy mikép lettek e levelek nyilvánossá, holott felségsértő tartalmuk miatt el kellett őket titkolni, vagy megsemmisíteni? De a gondos Thukydides e kérdésre is eleve megadja a feleletet. Mindjárt az első levélnél kijelenti, hogy tartalma csak «későbben» lett köztudomásúvá. Ezt a «későbben» határozót pedig a Spártában Pausanias ellen tartott főbenjáró bűn- vizsgálat idejét követő korra kell értenünk. Lehet, hogy magának a pörnek okiratait olvasta Thukydides, vagy legalább az ügyre vonatkozó pontos magánföljegyzés volt kezeügyében.

De még ennél régibb iratok után is kutatott Thukydides, hogy belőlük a múltra vonatkozólag pontosan értesüljön. így szó- szerint idéz egy, a Peisistratus Archontól, Hippias fiától eredő iratot, mely az ő idejében Athénben, Apolló templomának oltárán már alig olvasható betűkkel még meg volt, valamint Hippias leányának, Archidikének síriratát is közli, mely Lampsakosban volt. (VI. 54., 59.) Utal például Pausanias egy sírfeliratára (I. 134.), valamint egy feliratra, mit a lakedaimonbeliek a delphii Apollónak szentelt háromlábú díszszékre faragtattak (I. 132.); ezeket az iratokat azomban nem közli. Az ő korában már eltűnt iratokról is van tudomása. így beszél egy más feliratról, mely szintén Peisistratos Archontól származott, de mely egy későbbi renováláskor eltűnt. (VI 54.) Beszél arról a feliratról is, mit eredetileg Pausanias szerkesztett az említett triposzra, de melyet a miatta felingerült lakedaimonbeliek róla eltüntettek. (I. 132.)

Mindazáltal nem lehetett valami terjedelmes anyag, mit Thukydides az őskort illető kutatásaiban használhatott. Maga mondja (I. i.), hogy az elmúlt időszak rendkívüli nagysága miatt a múltról tiszta képet alkotnia nem sikerült, és hogy azok kellő megítélésében inkább okoskodásra volt utalva, mint biztos tényekre. Igaz, dicsekedik is, hogy előadásának hitelességére sokkal több és világosabb bizonyítékokat sorolt fel, mint az epikusok és logographok a magukéra, de maga is kijelenti, hogy absolut bizonyító erőt nem tulajdoníthat nekik, mivelhogy oly rengeteg idő előtti eseményekre vonatkozólag ezt sem ő, sem más nem kívánhatja. (I. 27.) Hol tehát hiányzott forrása, ott használta a történeti kombinácziót, egyszer- kétszer a hipothezist. Hogy a homályos adatoknál mennyire jogosult a föltevés, az okoskodás, azt különösen a római őskor történetének