Evangélikus kerületi collegium, Eperjes, 1892

13

Thukydides korában azonban az epikus-költők s a logographok művein kívül hitelesebb történeti forrásművek sem hiányozhattak. A templomokban, állami levéltárakban, a gazdagabbak házaiban bizonyosan voltak történeti feljegyzések, okmányok, emlékek. Csak- hogy ezeket felkutatni, módszeresen rendezni, megbírálva használni, mint az újabb történeti kutatások az előző korokra vonatkozó forrásokkal teszik, oly nagy munka lett volna, melyet egy kutató önmagában meg nem bírhatott. Hogy Thukydides se végezte el tökéletesen, annál kevésbbé róható fel neki, mivel ő kora történetének megírására vállalkozott s így az előző idők történetének részletes megírása nem lehetett feladata. S habár a múltat nem is kutatta oly aprólékosságig menő pontossággal, mint a saját korának történetében tette s mint a hogy manapság minden valamire való történetírónak tennie kell; az eltagadhatatlan érdeme, hogy hazája önmúltjának legalább egyes korszakára használta a ma is példaképül szolgáló kritikai forráskutatást. Hol a múltnak valami fontosabb eseményéről részletesebben szól, bizonyos, hogy a lehető leggondosabb kritikai tanulmányozás eredményét közli. E tényt még inkább megerősítik polemikus megjegyzései. így pl. többször említi, hogy a Peisistratidák bukásáról, Harmodios és Aristogeiton történetéről egészen hamis elbeszélések vannak közforgalomban (I. 20., VI. 54.), hogy sem az athéniek, sem mások nem tudják az illető valódi történetet, s hogy erről a dologról neki sikerült biztosabb adatokat szereznie, mint az eddigiek. (VI. 55.) Másutt (I. 9.) meg nyíltan kijelenti, hogy leírásának alapja a peloponnesosiak saját följegyzései és hagyományai. Majdnem bizonyos, hogy egyes esetekre vonatkozólag közvetlen hitelességű oklevelekből merítette elbeszélése lényegét. Elmondja például Pausaniasnak Xerxeshez intézett egyik levele tartalmát, s egy másikét, mely arra válaszol; azután Themis- toklesnek Artaxerxeshez intézett levelét említi meg. (I. 128., 129., 137.) E levelek eredetiségének kétségbevonását egyetlen valódi ok sem követeli. Az az ellenvetés, hogy Artaxerxes csak perzsa nyelven írhatott s így Thukydides nem közölhette, oly gyenge, hogy, ha nem hangoztatták volna Thukydides egynémely kritikusai, bizony meg sem érdemelné a czáfolást. Föltehető-e, hogy a soknyelvű perzsa birodalomban oly kevés görög volt, hogy a királyi udvar nélkülözhette a görög tolmácsot? Nem egészen természetes-e, hogy a perzsa király egy spártai vezérhez, ki a perzsa levelet se meg nem érthette, se lefordítására alkalmat nem találhatott, egyszerűen görög nyelven írt? Ellenkezőleg, abban a módban, a hogy Thuky-