Evangélikus kerületi collegium, Eperjes, 1892
10 a lakedaimoniakba, s ennélfogva ezek abba a kényszerhelyzetbe kerültek, hogy háborút kezdjenek. Azomban a mindakét félről hangoztatott okok, melyekre tolták, hogy a békét meg kell szegniük s háborút kezdeniük: a küvetkezők voltak stb. stb.» (I. 23.) Aztán elmondja «a háború megkezdésére ürügyül szolgált» eseményeket (I. 46.), hogy az összes okokat megvilágosítsa. A bülcsészeti türténetirás nyomai főkép az előző kor mithoszait, történetírását, a maga álláspontját magyarázó részletekben tűnnek föl. A leírás azomban túlsúlyban van itt is. Nála a bölcseleti elem — úgy a hogy ezt ma értelmezi a történetírás — sokkal aforisz- tikusabb, hogysem az egész előadást áthatná és az összes anyagot bölcsészetileg szerves, összetartozó egészszé alakítaná. Művének leíró természetét a beszédek is igazolják. Ezeket ugyanoly indítóokokból illesztette művébe, mint akár a hogyan a lelkiismeretes történetírók sokszor nagyon is terjedelmes okleveleket bele-bele- szőnek előadásukba. Alakilag át-átdolgozta őket, de tartalmukat híven közli, hogy azokban és azokkal is az adott tényeket magyarázza, a nélkül, hogy elvont hipothézisekkel a legtávolabb okokat kívánta volna feszegetni. Mindent saját tudomása, saját megfigyelése után írt le. Művét azoknak szánta, kik az igazat keresik s a múltak tanulságait a jelen hasznára kívánják fordítani. Az okulás, a tanulság éles föltüntetésében, az okok tényleges meghatározásában; a társadalmi és hadi élet valódi képének hű másolásában, a viszonyok igaz rajzolásában; a nagy alakok jellemzésében; szóval a hipothézisektől tartózkodó, egyéni gyanítgatásoktól ment igazság közlésében, a valódi tárgyilagosságban tetőzik az ő művészete, az ő pragmazisa. «Thukydides egymásraható emberi erőket rajzol, leírja azoknak egymásra működését s ennek eredményeit részrehajlatlanul, sokszor ridegen, de alanyi érzésének, egyéni gondolatvilágának talpalatnyi tért sem enged soha.» Bölcselő ereje a tények igaz okainak fölismerésében, a kronológiai rendben csoportosított események egymásra hatásának helyes magyarázásában ragyog föl mindenütt, a nélkül, hogy tetszetős föltevésekkel, a dialektika csillámló következtetéseivel kívánná a tényekből ki nem puhatolható valóságot elburkolni. Am mindeme tulajdonságok azt bizonyítják, a mit czélja követelt: inkább pontos leíró akart lenni, mint magasröptű gondolkodó; a tények egyszerű megrajzolója, mint a saját képzelete szőtte képek színekben dúskáló műfestője.
