Evangélikus kerületi collegium, Eperjes, 1892

századok elismerését, magasztalását, mivel ezekkel egyengette a későbbi — modern értelemben vett pragmatikus -—■ történetírás útjait....» Polybius, Sallustius, Tacitus az ő nyomdokain haladtak.

Kétségtelen, hogy történetírásának fő bölcsészeti részletei azok a számra nézve ritka, de mélységes okoskodások, melyekkel nagynéha félbeszakítja a főesemény elbeszélését. Ezekben aztán csakugyan úgy jár el, mint a legmodernebb bölcsészeti történetíró: visszapillant a régebbi okokra, esetleg a messze jövőre von következtetést. Különösen a nagyobb jelentőségű személyek tetteinek leírásánál szereti az ilyen okoskodást; főkép Perikies (II. 65.), Brasidas (IV. 81.), Alkibiades (VI. 15.) jellemzésénél. Az első könyv a maga lényegében igazi történet-bölcsészeti értekezés; de ezt leszámítva, csak az amphipolisi ütközet leírásánál (V. 14) s a Kerkyrában dühöngött belső zavarok magyarázásában (III. 82) használja a bölcsészeti történetírás e jellemző eszközét. Egyik-másikban vetekedik a legmodernebb történetíró művészetével is. De feltűnő kevésszer fordul az ily elmélkedésekhez. Mintha elegendőnek tartotta volna, hogy az eseményekből kitetsző közvetlen okokat megismertesse, ritkán törekszik a lehetőleg távolabb okokat is kifejteni. Éppen azért hűségesen külömbséget tesz az ok, ürügy, indítóok — aitía, próphasis, arché — között, hogy e részleges megjelöléssel is megrövidítse a könnyen terjengőssé válható elvont okoskodásokat.

Ily szempontból érdekesen okolja meg az athénieknek a siciliai hadjáratra való vállalkozását: «Erre az igazi ok ugyan semmi egyéb nem volt, mint az a vágyódásuk, hogy ezt a szigetet teljesen uralmuk alá hajtsák; de e mellett azt a tetszetős ürügyet használták, hogy vérrokonaiknak s egyszersmind korábbi szövetségeseiknek akarnak segítségükre menni. E háborúra legerősebben az egestaiak követei lovalták föl őket, a kik ekkor Athénben voltak s itt nagy buzgalommal szították a tüzet.» (VI. 6.) Az aitía, prophasis, arché itt határozottan s élesen meg vannak külömböztetve. E tekintetben az egész háború megmagyarázásában, tehát az első könyvben tűnik föl Thukydides eljárása legbölcsészetibbnek. «E háborút —- úgymond — az athéniek és peloponnesosiak azon harminczéves béke megszegésével kezdették meg, mely Euboia elfoglalása után létesült közöttük. Hogy pedig miért szegték meg a békét, mindenekelőtt azt akarom megírni, hogy valaki egykor azt a kérdést ne legyen kénytelen fölvetni: miből származott ily roppant háború a hellének között. A legigazibb, de a leghomályosabban emlegetett okának én azt tartom, hogy az athéniek hatalmának növekedése félelmet öntött

9

2