Evangélikus kerületi collegium, Eperjes, 1892
5 méreteit, minőségét, a küzdők terveit, fortélyait, cseleit, a véletlennek úgynevezett esélyeit, mik sokszor a legpontosabb számítást, a legélesebb előrelátást is meghiúsították; szóval mindent, mi a tényleges cselekvésre hatással lehetett. A háború eseményeinek tudományos és mégis gyakorlati fölfogásában és leírásában a későbbi korok nagy hadtudományi írói: Xenophon, Caesar sem múlták fölül. Gyakorlati czélzatosság vezeti az állami ügyek előadásában is. Ezért mellőzi a mulattató részleteket, hallgatja el az érdekes anekdotákat, a miket bizonyosan ismert, s a mik a későbbi történetírásból soha sem hiányoznak. Soha sem hagyja el rendületlen komolysága, pillanatra sem lép le a történetnek s a politikának útjáról, hogy csábító alkalmid szolgáló kitérések félre ne vezethessék. Ez az oka, miért óvakodik a magánviszonyok szellőztetésétől. Azoknak a nagy államférfiaknak, kiknek beszédeit pontosan közli, kiknek politikai szerepléséről oly híven számot ad, magánéletéből, viszonyaiból úgyszólván egyetlen vonást sem rajzol meg. Származásuk, előbbi életpályájuk, külső jellegük mind mellékes dolgok voltak előtte; ő nagy tetteiket, s az őket nagygyá tevő tulajdonságaikat kívánta megörökíteni. Egyes körülményeket csak azért mond el, hogy azokat is egy-egy cselekvés tényezőiül tüntesse föl. Alkibiades pazarlását, Kleon kegyetlenségét nem azért említi, hogy ezzel jellemezze őket; hanem hogy ezt a belső tulajdonságukat tetteikben is bemutassa s olyanoknak igazolja, melyek őket cselekvésükben csakugyan vezérelték. A peloponnesosi háború nagy alakjait úgy lépteti föl, a hogy tényleg szerepeltek; csak attól kezdve foglalkozik velük, mikor az események folyására látható hatással voltak és nem említi többet őket, a mint a politikai szereplés színteréről leléptek. Perikies iránt határozott rokonszenvet érez, mégis mellőzi magánéletét, halálát is rövidesen, inkább csak alkalmilag mondja el. (II. 65.) Bevallott czélja az lévén, hogy tanítson; arra, hogy előadása mulattató-e, nem ad semmit. A gyakorlati politikusnak kevés tanulságot nyújt az életrajz, az élettörténet, annál többet a valódi államtörténet. Éppen azért a politikai viszonyokra, azok részletes és pontos előadására fordítja figyelmét; a diplomatikus ügyekre, az állam alkotmányát érintő változásokra, s főkép a politikai beszédekre ügyel leginkább. A művében közlött ilynemű nagyobbszabású beszédek számából és részletességéből világos, hogy az államférfi egyik legkiválóbb képzőeszközének a nagy politikai beszédeket
