Evangélikus kerületi collegium, Eperjes, 1891
2 szerep, melyet mindenki tetszése s viszonyai szerint jól, rosszul játszik. Ha ezen betanult szerepről eszünk egyszer azt a meggyőződést találná szerezni s kifejezni, hogy nem képezi lelkünk szükségszerű sajátját, hanem annak felesleges s talán ártalmas járuléka, mely legfeljebb arra jó, hogy általa a műveletlen néptömeg könnyebben fékezhető s vezethető legyen: akkor természetesen arra törekednék, hogy tőle mielőbb megszabaduljon s nyűgét lerázza magáról. Mi tehát az a közös lelki vonás mindenkinek vallásában, vagy mondjuk : a különféle vallásokban ? Minden vallásnak alapja s nélkülözhetlen feltétele a szív azon érzése, hogy felettünk egy felsőbb hatalom, egy magasztos lény uralkodik s mi ettől a lénytől függünk, az ő gondviselése alatt állunk s tetteinkért neki számolni tartozunk. Ezen eredetileg homályos sejtelem a legfelsőbb lényről világosabbá s határozottabbá lesz, mihelyt az ember ismerő tehetsége s esze által bizonyos ismereteket s tudást szerez, mert saját következtetései s másoknak övéihez hasonló ismeretei által megtisztítja, öntudatossá teszi s gazdagítja a lelket. Ekkor keletkezik az emberben a vallási hit, vagyis bizalom az Istenség, mint legfelsőbb hatalom, a világ gondviselője s az emberiség fenntartó atyja iránt. Hogy az akarat nem maradhat érintetlen, hanem úgy a vallás érzelmei, mint ismeretei, vagy helyesebben a hit befolyásolja, egy határozott, úgynevezett jó, vagy erkölcsös irányba tereli s oly tettekre ösztönzi, melyek a vallásos érzelemnek s gondolkozásnak megfelelők: az természetesen következik azon kölcsönhatási viszonyból, melyben lelki tehetségeink egymáshoz állanak. E hitből folynak mind ama tettek, melyeket jóknak szoktunk nevezni; ez a forrása az erénynek, mely a jótetteknek őszinte folytonos gyakorlásában áll; vagyis más szóval ez alapja az igaz erkölcsiségnek. Erkölcsiség vallásosság nélkül lehet külső, múló látszat s szappanbuborék, de nem benső, állandó s boldogító tulajdonság. Ebből láthatjuk annak okát, hogy a milyen az embernek a hite, rendesen olyan az erkölcsi élete is. Hasonlóan közös jellemvonása a vallásoknak az is, hogy mindegyik szól bűnről, bűnösségről s büntetéséről és mindegyik keres módot és ad útbaigazítást, hogy az ember, ha már a bűntől meg nem szabadulhat, legalább a büntetésétől szabaduljon meg valamiképen. Igen sok vallásalak úgy véli azt elérhetőnek, hogy a bűnöstől áldozatnak bemutatását követeli az Istenségnek kiengesztelése s haragjának kegyelemmé
