Evangélikus kerületi collegium, Eperjes, 1891
‘6 való változtatása végett, mert azt tanítják, hogy az elégséges tetszésének visszanyerésére s a boldogságnak megszerzésére. A mondottak alapján meggyó'zó'dhetünk arról, hogy a vallás lelkünk feljebb említett három főtehetségének összműködése alapján keletkezik, de nem valami önálló tehetsége a léleknek; tárgya a mindenségnek ura, fenntartója s kormányzója, a kit mi Istennek nevezünk és személyesnek tartunk. Igaz vallásosságról s erényes életről csak ott lehet szó, a hol a három tehetségnek Istenre s isteniekre vonatkozó közreműködése harmonikus egységben foly le. Ha a vallás a lelki működésnek bizonyos szükségszerű neme s a léleknek boldogító nyilatkozása; a nevelés-tanításnak pedig feladata a lelket fejleszteni, a benne nyilatkozó, illetőleg alkotó részét képező képességeknek serkentése, ápolása s folytonos gyakorlás általi erősítése s ha a nevelés-tanítás kötelessége ismeretnyújtás s jellemfejlesztés által a neveltnek oly szellemi eszközöket nyújtani, melyekkel a saját és az emberiség javát s boldogságát előmozdíthatja : akkor ezt a czélját el nem érheti, ha a vallást figyelmen kívül hagyva, a lelket vallásosan nem fejleszti. Midőn a tanár a gyermekben s ifjúban a kedélyt tisztítva s nevelve feltünteti: mi illik s mi nem, mi a szép és rút és lelkesíti mindenre mi nemes, igaz és jó; midőn buzdítja az ideálok szere- tetére és lelke elé varázsolja a legmagasztosabb eszméket, melyekért csak rajongott valamikor az emberi nem: akkor nem hagyhatja el az eszméknek legmagasabbját, az Istent, s nem hallgathatja el a vallást, mely a legszebb s legszentebb eszmékre tanít és szeretetökre serkent. Midőn fogalmakról szól a tanár, ismeretre, gondolkozásra s következtetésre tanít: ugyancsak rá kell térnie Istennek fogalmára, kitől van a világ minden tüneménye, ki által vagyunk mi gondolkodó, ismerő lények s kinek segítségével lehetünk csak boldogok. S midőn példákat mutat be a tiszta erkölcsi életre, a hazának s embertársainknak szeretetére, a kötelességek hű, pontos teljesítésére s önfeláldozásra mások javáért: lehetetlen mellőznie azon nagyokat, kik vallásos érzelmeik, gondolkozásuk s tetteik által végtelen hasznára váltak az emberiségnek, sokszor martyr-halállal pecsételve meg életelveiket. Mindaddig, míg a középiskolától azt várjuk, hogy az a lelki tehetségeket harmóniában fejleszsze, a vallásos oktatás ki nem hagyható belőle, s míg azt követeljük, hogy az iskolából, kikerülő ifjú ne csak ismerje, hanem lelkesüljön is az ideálokért s a realisztikus gyakorlati irányú életben megőrizve lelke tisztaságát, jellemes életet folytasson: mind1*
