Evangélikus kerületi collegium, Eperjes, 1891

olvasmányokkal találkozunk, melyek vagy sértik a vallásos érzést s gondolkozást, vagy oly irányban fejlesztik, mely a prot. fel világosodott szellemmel ellentétben áll.

Egyházunknak ezt az ügyet egyszer már komolyan kezébe kellene vennie s gondoskodnia legelőször arról, hogy egy kifogástalan tantervet készítsen a vallástan tanítására, olyat, a mely a középiskolákban tanított többi tárgyakkal bizonyos egységben legyen; azután arról, hogy e tantervnek megfelelő kézi könyvek legyenek s a tanítás ez által is megkönnyíttessék, s végül, hogy maga a tanítás ne legyen kiszakítva a többi középiskolai tárgyak köréből, hanem az egésznek egy nélkülözhetlen szervét képezze s az összes tárgyakkal egy megbonthatlan szerves testet alkosson.

Sok helyütt azon hibával is találkozunk, hogy a vallástan óráit utolsóknak teszik s a tanárnak kifáradt lelkű tanulókkal kell foglalkoznia. Ha ezen órákban könnyű bibliai történetekkel kell foglalkozni, melyek a képzelő tehetséget foglalkoztatják s bizonyos szórakoztató erővel bírnak: akkor még hagyján, mert a történetecskével könnyebben adhatja a netán abstrahált fogalmat és tant; de ha hittant s erkölcstant, vagy más nehéz vallástani tárgyat kell elővenni, akkor a legjobb előadású, legkedvesebben s legérthetőbben tanító ember is eredmény nélkül, vagy kevés eredménynyel tanít. Elkínozza önmagát s elkedvetleníti tanítványait.

S ha ehhez hozzáveszszük, hogy a vallástani órákban két-két osztályt kombinative is kell tanítani és szokszor nem létező alapra építeni; az egyik osztálylyal esetleg röviden átvenni azt, a mit a másik terjedelmesebben tanult, hogy közelebb hozassanak egymáshoz : akkor látjuk csak, mennyi akadálylyal kell megküzdeni a vallástanárnak azon tanulóknál, kiket máshonnan nem is ismer, mint pusztán saját vallástani óráiból.

Sokkal elhanyagoltabb a vallástannál az egyházi ének. Középiskoláink között nem ismerek egyet sem, mely az egyházi éneket a legalsó foktól a legfelsőbbig művelné, úgy, hogy a legtöbb esetben elfelejtik a tanulók még azt a keveset is, a mit elemi iskolákban tanultak. A vallásos érzést, kegyességet s jámborságot, mely pedig minden vallásosságnak s erkölcsiségnek alapja, semmi által sem lehet annyira felkölteni s ápolni, mint szép vallásos költemények s dallamok által. Az egyházi ének elhanyagolása által nemcsak azt okozzuk, hogy templomainkban vagy rossz az ének, vagy egyáltalában nincs a ki énekeljen s egész Istentiszteletünk prédiká- lássá lesz, hanem azt is, hogy a vallásosság ismeretté, tanná lesz,