Evangélikus kerületi collegium, Eperjes, 1890
köréből eltávolíttatik, addig a komikumnál a tárgy legközvetlenebb közeliinkbe helyeztetik; így mi uralkodunk a tárgy fölött, és mi hatjuk át s világítjuk meg képzeletünkkel. Szemléletünkben mi vagyunk a vidámak. E vidámság a tárgyra való tekintetben nem lehet más, mint a tárgy megvilágítása; a mi tehát az egyik oldalon a vidámság, az a másik oldalon a megvilágítás. A komikus képzeletben a dolgok teljes megvilágításukban állanak előttünk. A fenséges és komikus tehát szemlélet tekintetében éppen ellentétes viszonyban állanak egymással: a tárgy megvilágításának arányaival fogy a fenséges, és a tárgy megvilágításának növekedésével növekedik a komikum; minél fenségesebb a tárgy, annál homályosabb is, és minél homályosabb, annál fenségesebb is az. A fenséges legmagasabb foka a sors; azért ez a leghomályosabb is. A komikus tárgy teljesen világos, egészen képzeletünk hatalmában van, és azért mi tökéletesen és korlátlanul uralkodunk rajta. Állításunkat néhány példával akarjuk megvilágítani. A fenséges egyik foka a hősies, s annak tárgyalásánál említettük Goethe eme szavát, hogy a komornyik előtt nincsen hős. De most eltekintünk attól a mikroskopikus szemlélettől és csak azt veszszük tekintetbe, hogy ha valamely hős mint fenséges emberi nagyság a közönséges, szokásos emberi szemlélet körébe vonatik, akkor a hős a maga köznapiságában, természetességében tűnik fel, és ez mindig vidámítólag, komikusán hat. Ezt saját magunkon is tapasztalhatjuk folytonosan. Ha valami emberi nagysággal képzeletben foglalkozunk, akkor azt az egyént nem is látjuk a maga valódiságában, köznapi viszonyai eszünkbe sem jutnak; homály veszi körül, mert csak távolban látjuk, és éppen ebben rejlik a fenségesnek ingere. Például valami nagy emberről mindenfélét képzelünk, és ha hirtelen megismerkedünk vele, az mindannyiszor, mondhatnék, optikai csalódással jár; mert mást képzeltünk és mást találtunk, vagyis: ilyen tapasztalat sohasem jár komikus csalódás nélkül. Derültség az egyik és megvilágítás a másik oldalon olyany- nyira feltételezik egymást, hogy a tárgy megvilágítása az alany vidámságát vonja maga után. Minden ismeret szükségképen egyszersmind felvilágítás és vidámság is. Itt természetesen csak szenvedélymentes ismeretekről lehet szó és nem oly ismeretekről, melyek teherként nyomják lelkünket. Minden megismerésnél világossá lesz előttünk az, a mi azelőtt homályos volt, és ez mindig vidámítólag hat. Képzeljük azt az állapotot, hogy túlestünk vala9 2
