Evangélikus kerületi collegium, Eperjes, 1886
s ez alap rendszerint gyenge, ismeret és hajlam tekintetében gyenge. És mért gyenge? Vegyük a valót. Nem is tekintve a társadalmi bajokat, melyek a hivatásszeretetet csökkentik, méltán felemlítendő a tantárgyak nagy száma; a gymnasiumból hozott csekély ismeretanyagra építtetik ex omnibus aliquid. S ez építés a növendékeknek 15—20 éves korára esik. E rendes bajhoz járul még a tanfolyam rövidsége különösen ott, hol még most is csak 3 éves; és ennek daczára a kántorképzés esetleg legalább oly fontos, mint a tanítóképzés. Ily körülmények között nem csoda, hogy az általános czél érvényre nem jut: az egyéni érdek elhanyagoltatik; a szakképzés meg legalább hiányos. Hibás álláspontot foglal el az, aki a tanítóképzést lenézi s alacsony fokra leszállítani kívánja. A tanítóképzés mindennemű oktatásra kihat, és kiválóan lélektani alapot s önállósító törekvést követel. A tanítóképzésnek legfőbb anyagi hiányát akarom itt felemlíteni egyéni felfogásom tapasztala tóm szerint. A képzés anyagi hiánya kiválóan a következő. Tanítóképzésünkben el van hanyagolva az emberismeret és gyermekszeretet, holott ezek képezik a tanítói szakmüködésnek talaját. Emberismerethez vezet a testtan, lélektan és társadalomtan; gyermekszeretetre hajlandóvá tesz a gyermek természetes vagy megszokott sajátosságainak, testi-lelki képességeinek, gyengeségeinek (erőtlenség, mozgékonyság, emlékezet, naivság stb,) és fejlődésének ismerete, továbbá gyermekekkel való foglalkozás. Ez ismeretek — mint mondottam — tanítóképző intézeteinkben elhanyagolvák s látszólag a sok nevelés-tanifás- tani szabálylyal s utasítással helyettesi tetnek A helyettesítés csak látszólagos, mert egyrészt a nevelés-tanítási szabálynak értelme sincs embertani tájékozottság nélkül, másrészt a mechanice elsajátított szabály sem nem biztos, sem a paedagogika fejlesztésére nem alkalmas. Pestalozzi neuhofi, stanzi, burgdorfi növendékei körében lett az uj paedagogia atyjává. - Nevelési mechanismnsra támaszkodó mechanismust űz és pártol, és a tanítvány gondolkodásához, érzületéhez, méltó igényeihez leereszkedni képtelen; legtöbb kárát a növendék és a nevélés-tanitás vallja. E kárnak bizonyítéka az a gyakori jelenség is, hogy némely „derék“ tanító tapintatlan a tanításban s s fegyelemtartásban és az elért eredmény megítélésében. Továbbá bizonyítéka az a történeti tény, hogy a paedagogikai józan elvek századokon át alig alig képesek a tanmódot javítani (pl. irvaolvasás módja, szemléltetés és alaki képzés elve stb.). Conservativismus és reactio igen erős a tanítókban. Némelyek — igaz — buzgón kapnak az újdonságokon, de ezzel ismét jégre vihetik a nevelést, ha embertani belátás nem irányozza buzgóságukat. Mind e bajokra ügyeljen a tanítóképzés. Az embertan s gyermekszeretet kellő felkarolásával csökkenni kellene a többi tananyagnak a tanítóképzőkben. Nem is volna kár egynémely számtani, nyelvtani, földrajzi, történeti stb. részletekért. A luxuriosus részletek elhanyagolásával nemcsak az embertani oktatás nyerne, hanem az egyéni jólét tényezői is érvényre juthatnának. Nem tudom felejteni B. tanuló sorsát és a felemlített munkás keresetét ha egynémely tkp. növendékeinknek szervezeti gyengesége, napi kimerülése vagy lelki gyámoltalansága és kedélyök hango- latlansága ötlik elém. A tananyaggal kapcsolatosan még egy kérdést intézek. Szüksége van-e
