Kerületi evangélikus collegium, Eperjes, 1884
14 Utánad kesergünk, mert hát nélkülöznünk fog kelleni szinröl-színre eddig látott-hallott útmutatásaidat, lábaid nyomát .............. E lköltöztél körünkből! .... de áldott emléked itt maradt és fog is maradni el nem homályosodható fényben miközöttünk! Mert elválaszt ugyan bennünket porhüvelyedtől e sír, mely mellett ma a fájdalomtelt hálaérzet csakis forró imát tud rebegni és melyhez a kegyelet sok hosszú időkre zarándokolni készül: .... de fel leszesz Te támasztva halottaidból mi közöttünk, mi általunk mindannyiszor, valamennyiszer az életnek különösen válutain, válságos óráiban „kategorikus imperativus“-sal min magunkhoz eme szózatot intézzük: Vandrák ezt így tanította, ő azt úgy meg is cselekedte . . . „eredj el, és te is azon- képen cselekedjél!“ (Luk. 10. 37.) így élj Te közöttünk mindenha! oktass, vezérelj bennünket előttünk járva mindenkor! Műved be van tetőzve! Atszellemülésed perczében békességes nyugalommal azt vallhattad: „Elvégeztetett!“ mert hisz’ tudhattad, tudtad is, hogy élted áldása nemzedékekre kihat. Megszámlálhatlan tisztelőid itt, s velem együtt Irántad hálával és kegyelettel eltölt sok ezrekre menő tanítványaid a közel- és távolban, a csudálattal párosúlt tiszteletnek, egyszersmind a legbensőbb szeretetnek hervadhatlan koszorúját teszik le sírodra. Megvívtad a nemes harczot. Lelked Teremtőjéhez, Megváltójához tért, visszaszállott. Vedd ott, fogadd ott nemesen befutott pályád kiér- demlett koronáját! Poraidat pedig ide temetem az egyháznak imájával, egyházunk áldásával: Mi Atyánk .... (Áldás.) IV. Bohus Pál IV. éves theol. búcsúbeszéde dr. Vandrák András tanár sírjánál a collegiumi ifjúság nevében 1884. szeptember 16-ikán. Az ifjúság nevében vágyom dicső szellemedtől örök búcsút venni nagy halottunk, mielőtt hült tetemeid a csendes sir mély ölébe záratnak! Oh, mert nem lehet leírni a mi veszteségünket, a tanuló ifjúság veszteségét, nem lehet kifejezni a mi fájdalmunkat, melyet elvesztésed miatt érezünk! Hiszen Te voltál, szeretett tanárunk, felejthetetlen támasza minden jóra és nemesre buzdító vezére az ifjú telkeknek, Te voltál, ki „fő pontjára jütött erejével mindig nehéz és magasztos dolgokat vett czélba és vitt véghez, ki lépteiben vigyázva, fáradhatatlan a küzdés között, fel
