Kerületi evangélikus collegium, Eperjes, 1884
12 Ha van vigasz, mely enyhet, irt képes nyújtani sebzett szívünknek, akkor az azt hiszem nem lehet más, mint azon tudat, hogy I. Isten kegyes volt hozzá életében, adván néki nagy kort, 78 évet, érnie, és ez években nem csekély örömet, örömet, a merre tekintett, örömet a) a Collegiumban, melynek fokonkénti emelkedését, növekedését, erösbödését láthatta, melynél láthatta, mint építi az áldozatkészség a régi, ez élsz erőtlen falak helyére az új épületet, mint állítja fel ugyanazon áldozatkészség a collegiumi törzsintézet mellé a másodikat, harmadikat, negyediket, mint lett a Collegium egy négy intézetből álló egységes főtanoda, b) a társadalomban, mint lett társadalmunk magyarrá, miben neki a collegiumi „Magyar Társaság“ egykori megalapítójának különös kedve telhetett; ő szemlélhette ez átalakulást s gyönyörködhetett benne és c) kedves családjában láthatta kedves gyermekei szárnyra kelését, önállóságát s láthatta, mily szeretettel s tisztelettel csüggnek azok szülőikön s mily rokonszenwel fordul feléjök a világ. Megvigasztalhat bennünket az, a mi az ő fájdalmait is enyhíthette, hogy II. Isten kegyes lesz, s mint vele irgalmát, kegyelmét, jóságát éreztette, éreztetni fogja azt özvegyével, gyermekeivel akkor is, midőn már ő nem lesz közöttök. Isten kegyes lesz s ád neki, a mit már itt a földön kivívott és birt, örök életet, mert hiszen híre e földön örökké megmarad s a mit terjesztett s megérdemelt, az örök boldogságot. Úgy légyen! Isten áldja meg porait! Reánk tanártársaira pedig, kiket úgy szeretett, mert rokon lelket látott bennünk, vigasztaló lesz a tudat, hogy bár kedves alakját elvesztettük, — szelleme él közöttünk, — közöttünk, a kik igen kevés kivétellel tanítványai voltunk. Yígasztaló lesz az, hogy bár tövises pályánkon legfeljebb virágok teremnek, a gyümölcsöket hiába keresnők, azokat mások élvezik — és nem mi, — e rózsák hervadhatlanok és ő elérte a hálás szülék, a tisztelettel közelítő tanügyi hatóságok elismerését s munkájának tanítványaiban nem ritkán előtűnő sikerét. 0 elérte az elismerést! S ime a szeretet, a felé vonzó szeretet s tisztelet elhozta ide távolról is kartársait. S most, midőn azokkal együtt tőle végleg búcsúzunk, itt e falaknál, búcsúzunk attól, a ki előljárt velünk s gyönyörködött abban, mint igyekszünk őt követni! Menj immár halhatatlan lélek a boldogabb hazába, nem keresünk az enyészet helyén, nem a sírban, nem a halottak között, nem a temetőn, hanem itt, itt e falak között, itt, mert hiszen szellemed itt él, s bár tes tileg nem, szellemileg tovább is e Collegiumé vagy és az is lész örökké! Fogadd tanártársaid utolsó üdvözletét, fogadd e Collegiumtól az utolsó Isten hozzádot! Es Te Isten, a ki tanférfiúnak felkented őt, s általa kegyelmedet árasztottad a magyar tanügyre, vedd őt Tieid közé és adj neki boldog, csendes, örök nyugalmat! Nagy férfiú: Isten Veled!
