Kerületi evangélikus collegium, Eperjes, 1884
11 Istenem! Mi változás!? Ma egy éve az üdvözlő, örülő sokaság, a fényes közönség, mely mind érette jött fel, hogy megtisztelje; ma egy éve egy fényes, virágos nagy terem örömtől sugárzó arczokkal tele, — és most, most, most is őt tiszteljük meg, most is miatta, érette jöttünk ide, most is neki szeretetét, tiszteletét bemutatni, tanúsítani jött e fényes közönség e helyre, ámde szomorú, szomorú arczczal, mert ő nem mint akkor meg- érdemlett jutalmát, az elismerést jött elvenni; hanem egy utolsó Isten- hozzádot mondani azon Collegiumnak, melynek testestől lelkestől híve volt. Most, most az őszi hervadás meghozta az ö végelhervadását is! Ő is elhervadt! E falak, melyek az ő szeretetének tárgya, e faiak, ez intézet, melyekre lelkesedéssel gondolt, nem látják őt többé. Megrendülve állok e koporsónál. Gyengének érzem magamat arra, hogy most, midőn még egyszer s utoljára jött e falak közé, elmondjam, mi volt ö e Collegiumnak és fessem érdemeit, melyeket szerzett, mint egyházát szerető: 1. tanférfiú, e Collegium dísze, a tanárok nestora, vezére. Hogy elmondjam, miképen emelkedett e falak között az egyszerű tanár, mily lelkiismeretes gonddal kezelte a könyvtárt, mint lett ez intézet történetírójává, mint lett íróvá, ki a magyar iskolai irodalmat több jeles művel gazdagította, mint lett igazgatóvá, mint lett az evangyélmi egyház-egyetem megbízottja az 1842. évtől, mint készítette el az egyetemes, az összes ev. gymnasiumok számára szóló tantervet, mint lett a magyar tudós-társaság levelező tagjává, bölcsészettudorrá, mint jutott el fényes nevének híre a magyar korona felkent felséges királyához. De nemcsak ez intézeté volt ő, hanem az egyház, melylyel ez szorosan egybefügg, úgy itt helyben, mint e kerületben, mint ez országban is szeretett gyermekét, tagját, presbyterét, képviselőjét, tisztelt munkását becsülte benne. Mit mondjak továbbá az ő 2. társadalmi állásáról ? Ha gyakori eset volna az, hogy egy tanárt olyan fényes testület, mint egy szabad királyi város közgyűlése, tiszelet- beli polgárává, díszpolgárává választ, mint őt sz. kir. Eperjes városa választotta, akkor sokat kellene társadalmi állásáról beszélnem. De így azt hiszem, elég e ténynek és annak egyszerű felemlítése, hogy öt több megye, köztük Sárosmegye is, 1845—48-ig táblabíráinak díszes sorába iktatta, hogy őt minden társadalmi egylet, melynek tagja volt, tisztviselői közé választotta, kitüntette, s hogy városunknak alig van társas egylete, a melynél ö valamely kitüntetésben ne részesült volna. S azért nem részletezem tovább e téreni érdemeit, nem mondom el, mily szeretettel függtek rajta ifjak, vének, férfiak és nők, bár azt, hogy a sárosmegyei nőegylet külön nagy kitüntetésben részesítette őt, külön kiemelem, és áttérek az ő 3. családi erényeinek rövidke megemlítésére. Ő a példás férj, a szerető hitves, egyúttal a leggyöngédebb apa, a leggondosabb szülő is volt, a ki végtelen szeretettel függött családján, s gondoskodott arról élte véglehelletéig. Mi vígasztal meg minket, mi vigasztalja meg családját egy ilyen apa, férj, egy ilyen kitűnő tanférfiú, egy ilyen polgár elvesztése feletti bánatunkban ? 2*
