Ker. evangélikus collegium, Eperjes, 1882
Néhai budamérí Ujházy József emlékezete a Collegiumban, 1882. szept. hó 27-én. I. Bancsó Antal coll. igazgató beszéde. „Az egyházát igazán szerető, hű és lelkes prot. embernek egyháza érdekében folytatott munkássága nem szűnik meg ott, hol ereje hanyatlani kezd, hanem csak ott, hol ereje megszakad.“ Egyházunknak egy nem rég elhunyt nagy férfia mondotta e szavakat egykor, azon alkalommal, midőn a közbizalom által az egyházi élet terén, habár nagyon tisztességes, de mégis szűkebb körű állásra megválasztatott; — mondotta e szavakat mintegy irányadó elvéül az ő egyéni életének s az egyházi élet terén megkezdendő működésének. — S az elhunyt nagy férfiúnak élete, mely ezen nagyszabású lelkes nyilatkozat tétele óta kiválóan egyházáé volt, igazolja azt, hogy ő ezen elvéhez csakugyan hű maradt, s legvilágosabb bizonyságául szolgál ennek az a körülmény, hogy ő, még életének alkonyán, a midőn ereje már valóban hanyatlani kezdett, egyházának általános közbizalma által a legfőbb egyházi méltóságra emeltetett. Prot. egyházunk ezen nagy fiának e lelkes nyilatkozata jut nekem eszembe a mai ünnepélyes alkalom mai, midőn egyházi és iskolai életünk egy másik buzgó munkásának emlékezetére üli főiskolánk a mai kegyeletes emlékünnepet; — eszembe jut e lelkes nyilatkozat, mert habár az a férfiú, a kinek emlékére a mai ünnepet szenteljük, nem volt is oly fényes polczon, nagy és széles körben ismeretes, habár az ő munkássága kisebb térre terjedt is ki: mindazáltal, lehet mondani, szóról-szóra illenek reá ama nagy jelesünk programul szerű nemes nyilatkozatának szavai. A kik megboldogult néhai Ujházy Józsefnek életét ismerték, közelebbről és sokkal jobban mint én, aki csak az utolsó tisztességtevés alkalmával láthattam az ő gyászkoporsóját, — azok bizonnyára együtt éreznek és együtt gondolkoznak én velem, midőn az ő nyilvános életének jellemzésére azon szavakat alkalmazom, hogy — „az egyházát igazán szerető, hű és lelkes prot. embernek egyháza érdekében folytatott munkássága nem szűnik meg ott, hol ereje hanyatlani kezd, hanem csak ott, hol ereje megszakad.“ Hiszen ha a boldogult nemes szívű férfiúnak munkássága megszűnt volna ott, hol ereje hanyatlani kezdett, úgy ő valóban nagyon keveset élt volna, mert hiszen a mint mindnyájan fájdalommal tudjuk, ő az ő életének a munkára hivatott legszebb s legnagyobb részét súlyos és a mi több, gyógyithatlan betegségben töltötte. — De az ő munkássága nem szűnt meg ott, hol erejét Kér. ev. coll. órt. 1
