Evangélikus ker. collegium, Eperjes, 1879

21

nünk kell azonban, hogy a politikai magatartás becsületessége alatt nem értetik puszta érzékenykedés, s nem szabad felednünk, hogy a sentimentális politika az állam természetével nem fér össze; a politikában érdek határoz, nem az érzelmek,') s ha valamely hatalom jogos céljai követésétől visszariad azért, mert a vele versenyező hatalom, mely ama célja elérését eddig gátolta, megszorult állapotban van s ellentállani képtelen, ha valamely államkormány a körülmények kedvezésének ilyetén fölhasználását becsületellenesnek tartja: az ily magatartásban csak beteges sen- timentalitást kell látnunk, nem erkölcsöt és becsületességet.2)

De felmerül már most azon kérdés: meddig ismerhetjük el az erkölcs követelményeinek jogosultságát a politika eszközeivel szemben? és szabad-e valamely erkölcsileg jó államcél elérésére, legalább ott, hol az erkölcs által helyeselt eszközök nem elegendők, erkölcstelen eszközöket is alkalmaznunk? A moralisták ugyanazon szabályt, melyet előbb a célokra nézve felállítottunk, az eszközökre is alkalmazni akarják: megengedik az erkölcsileg közönyös eszközöket, de tiltják az erkölcsileg tisztátlanok használatát ; s erkölcsi érzületünk és a felállított általános irányelvek logikai consequentiái ezen követelést elutasithatlannak tüntetik föl.

S mégis a gyakorlati élet és a történelem tényeinek csak futólagos szemlélete is arról győz meg, hogy eme szabály szigorú alkalmazása rendkívüli nehézségekbe ütközik, sőt tényleg lehetetlen. Nem vonhatjuk tagadásba, hogy az államra nézve sokkal üdvösebb, ha egy erélyes, de hatalomvágyó ember által idegen uralom alól felszabadittatik vagy belzavaroktól megmentetik, mintha egy, minden erkölcsileg kétes eszköztől lelkiismeretesen óvakodó, erényes, de bátortalan és gyönge fejedelem uralkodása alatt, elgyöngül, tekintélyét veszti és tespedésnek indul ; hogy a népjólét tekintetéből hasznosabb a fölkeltett hiúság és dics vágy, mely közjóra szolgáló műveket hoz létre, mint a jámbor alázatosság, mely kezeit ölébe téve semmit sem tesz.

Ezen tekintetek okozták, hogy némely politikus az erkölcsi szabályok alkalmazhatását a politika eszközeire egyáltalán tagadta, s azt állította, miszerint ama jesuitikus mondás: „finis sanctificat media“ a privátmorálban elvetendő ugyan, de mint politikai elv nélkülözhetetlen.3)

*) Mondja Kossuth idézett művében, több helyen.

*) L. Bluntschli id. értekezését.

3) Talán itt lesz helyén a politikai intentionalismus legnagyobb mesterének Machiavellinek némely különösen jellemző tanácsát idéznem ; csak azokra szorítkozom, melyek a gyakorlatban legtöbbször lettek követve s ép ezért az elméletben legtöbbször támadtatok meg: „Az, a ki minden dologban az erkölcsi jót akarja követni, az