Evangélikus ker. collegium, Eperjes, 1879

A politika és a morál.

i.

Több mint negyedfélszáz éve most, hogy Nicolo Machiavelli hires műve: „A fejedelem“, napvilágot látott. ') Aligha létezett valaha könyv, melyről annyit Írtak, melyet annyiszor megtámadtak, s melynek bírálói egymásnak annyiszor ellentmond- tak volna;2) azonban, ha már magában e kiterjedt irodalom is tanujele, hogy az „opinionum commenta delet dies“ rajta teljesedésbe nem ment, a Machiavelli műve fölött elmondott bírálatok jelentőségére gyakran sajátszerü világot vetett azon körülmény, hogy — mint egy fordítója megjegyzi: — „aki dicsérte, nem követte, aki pedig kárhoztatta, maga is az ő nyomdokain járt.“3) Az ellentétes megítélések nagy része a „Fejedelem“-nek Machiavelli másik hires müvével (Discorsi stb.) történt összehasonlítására s ezen összehasonlítás különböző eredményeire vezethető vissza. S valóban ezen iró müvei oly ellenmondásokat látszanak tartalmazni, melyek más ország s más kor szülötteit kezdetben szükségképzavarba ejtik; az iró egész egyénisége talány- nyá válik az olvasó előtt, ki a legkülönnemübb tulajdonoknak, önzés és nagylelkűségnek, kegyetlenség és jóindulatnak, ravaszság és nyíltságnak, aljas gyávaság és romantikái hőskeblüségnek grotesk egyesülését látja benne. Azonban a felületesen bíráló többség elitélte Machiavellit; 4) s voltaképen minden szabadelvűén és erkölcsösen gondolkozó embernek neheztelnie kell azon iróra, ki a csalárd és jogtapodó politikának az elmélet terén dogmatikai igazolást adott, s e vád megújult mindannyiszor, valahányszor absolutistikus fejedelmek erkölcstelen politikát űztek, — tehát

') Nie. Machiavelli született 1469. Florenzben; meghalt 1527; főbb müvei: „Istorie Florentine 1215—1492.“; „Discorsi sopra la príma decade di Tito Livio“ (magyar fordításban Pados Jánostól), és „II principe“, (magyarul Perlakytól.)

2) Lásd Werner R. „A bölcsészeti jogtudomány története.“ 35 1.

3) Pados J. „Értekezések Tit. Livius fölött, irta Machiavelli.“ Megmagyarázza ezt Oberbreyer (M—s Buch vom Fürsten): „Die es so benutzten, mögen oft ungehalten darüber geworden sein, dass Alles was sie sich, aber auch nur sich selbst und als Ausnahme von der Regel, erlauben wollten, in allgemeinen Maximen öffentlich aufgestellt, und dadurch Verdacht gegen ihre Absichten erregt ward.“

4) Védelmezői sőt csodálói közé tartoznak: VerulamiBacon, Alfieri, Rousseau, Justus Lipsius, Müller és Macaulay, igen elfogulatlanul Ítél fölötte Bluntschli, s lásd még : Ranke „Zur Kritik neuerer Geschichtsschreiber.“

1*