Evangélikus ker. collegium, Eperjes, 1879

19

kának nem szabad oly célra törekednie, melyet a morál mint bűnöst elvet.

Ezen igazságot elismerték az ókori népek is: a hinduk, zsidók, chinaiak szentkönyvei fennen hirdették, mint ama népek istenfélőimé s vallásos érzületében gyökerező elvet. De az ókor politikai praxisa gyakran eltért tőle; a nemzetek hatalom- és terjeszkedési vágya s a fejedelmek önzése ritkán tűrte el az erkölcsi korlátokat. A rómaiakat világuralmi törekvéseikben nem fékezte azon megfontolás, hogy e törekvésük csak annyiban jogosult, a mennyiben a legyőzött népeknek s az egész emberiségnek is javára szolgál, s hogy más országoknak puszta kizsákmányolása a hóditó kincsszomja és uralmi vágya érdekében durva erkölcstelenség. ')

Az utóbbi évszázadok politikájára is ritkán alkalmaztatott az erkölcsi mérték. A XY—XVIII. századok nem ok nélkül állanak a „machiavellistikus kor“ rósz hírében, mint azon kor, melyben a politika legfölebb a látszat kedvéért hódolt az erkölcsi tekinteteknek. A moráltörvény tiltja, hogy embertársunkat féktelen uralmi és élvezeti vágyaink puszta eszközéül, tárgyául tekintsük, s mégis hányszor lett a fejedelmek és kegyenceik önkényuralma az alattvalók szabadsága, életcéljai és személyi méltósága rovására kiterjesztve.

E részben a korviszonyok újabban mindenesetre jelentékeny javulást és haladást jeleznek; mióta a forradalmak az európai alkotmányokat szabadelvűbb alapokra fektették s különösen mióta a nyilvánosság') joga nem többé visszavonható kegyadomány, de a nemzetek életével összeforrt szükségesség, azóta a politika céljai sokkal inkább állanak a közvélemény ellenőrködése alatt mint hajdan, azóta a machiavellistikus politika rettegett ármányai nagyrészt kivihetetlenekké, puszta agyrémekké lettek. „Lassan- kint a közvélemény közlelküsmeretté fejlődik, —mondja Bluntschli, — se közlelkiismeret figyelmeztetését, óvását érthetőbben nyilvánítja, hangosabban mondja ki dicséretét és gáncsát, a szerint a mint a politikai célok és erkölcsi életfeladatok között összhang- zatot vagy ellenmondást lát.“

Igaz ugyan, hogy a közvélemény ezen, ethikailag legfontosabb és legmagasztosabb hivatását a mai államéletben még nem képes teljesen betölteni; aki megfigyeli azon ellenmondásokat, melyek leghatározottabb nyilatkozatai között gyakran felismerheJ) Lásd Bluntschli: Polit, und polit. Moral című értekezését a többször idézett államszótárban.

2) „Publizität ist der Puls der Freiheit“, — mondja Schlözer.

2*