Evangélikus ker. collegium, Eperjes, 1878

6

II. Az aesthetikai világ keletkezése.

Az erkölcsi világ fejlesztésénél azt mondtuk, hogy az ember a maga lényegében erkölcsi lény, s az erkölcsi világ élőfájának gazdag gyümölcsei, az ő elméje, szive s akaratának fejlesztményei: ugyanazt mondhatjuk a aesthetikai világról, hogy annak minden virágai, kincsei az emberi lélek fejlesztményei, mert az ember lényegesen aesthetikai lény is. Az ember keblének egyik ős vágya a magában jó s erényesség felé van irányozva: egy másik, amannak tőszomszédja, vagy is inkább ikertestvére az, mely a szépet keresi, szereti és valósítja. Az aesthet. ösztön és vágy minden ép ember eredeti sajátja. Az ember azt úgy nem tanulja, mint az éneklő madár a maga énekét, hanem ösztönszerüleg fejti ki, mint a rózsabokor a maga színes- illatos virágát. Közreműködik itt ugyan mindjárt kezdettől több kül- és belső tényező, a külvilág ingert adó tüneményei, az ember fogékonysága, ezek iránti érdekeltsége, de a hajtó erő bennt van. Már a kisded ember is bir érzékkel és vágyódással a szép iránt s fejlődése fokához képest azt valósítani is igyekszik. A gyermeki kedélyvilág s játszi tevékenysége az aesthet. világ első csírázására mutat; maga az ép, vidám, fürge gyermek egy-egy szeretetre méltó aesthet alakulat, egy darab természet-adta aesthetika. Kisérjük az ember további ép fejlődését aesthet. szemmel, s tapasztalni fogjuk, hogy már a serdülő ép ifjúban és szűzben szemet-szivet örvendeztetőleg dúsan kezdenek nyílni, pedig nem mesterségesen vagy művészileg, hanem ösztön- és természetszerűleg, nagy részben szintén öntudatlanul, az aesthet. világ bájoló virágai, a valódi szellemi szépnek sajátságos nyilatkozatai, az ifju-élet lelkesült és szűzies költészete, amott az erő és fellengzőség, itt a kellem és kegy ideáljai felé. („Hier beschütze dein Werk, Natur!“) Nem kell itt mesterség, nem kell itt sok okoskodás és művészi abstractio, a háborítatlanul fejlődő ép természet, aesthet. irányban gyöngéden vezényelhetve, kifejt magából s magától teljes aesthet. alakot és jellemet, mely azután az érett korban is, mint folytonosan s élénken működő aesthet. erő, az összes életet aesthetikai jelleművé teszi, hol az ember maga a szép művész s a szép mű egyszersmind. S miért is ne lehetne az érett férfi és nő,