Evangélikus ker. collegium, Eperjes, 1877

Az erkölcsi világ lényege és fontossága, kivált

a társadalomban.

— „Minden ország támasza, talpköve

A tiszta erkölcs“. Berzsenyi.

„Quid leges sine moribus Yanae proficiunt?“ Korai.

I. Bevezetés. Jóllehet minden ember erkölcsi lény s hivatva van, hogy az erkölcsi világ kifejtője és részese legyen: a tapasztalás még is azt mutatja, hogy sokan, igen sokan vannak, kik a valódi erkölcsi világot nem ismerik.

A tény tagadhatatlan; de az okok különfélék.

Az emberiség nagy része fejletlen, (pedig nemcsak a gyermekvilág) és vagy csak gépiesen vegetáló, vagy állatilag nyers és vadonkodó; vagy minden iránt közönyös és tunya; miveletlen és tudatlan. Ezek előtt tehát az erkölcsi világ teljesen ismeretlen.

Sokan, ha ismerik is névleg vagy szokásból, nem ismerik azt valólag, helyesen; sokan felcserélik vagy a külső divatos erkölcscsel, vagy valami ijesztő rideg moralismussal, vagy ábrándos pia desideriákkal.

Sokan, ha fel is ismerték helyesen, csak fogalomban birják, de nem követik, életükkel nem tanúsítják, akár gyengeségből, s kerülve a fejlesztési munkát, akár mert már más, ferde irányban szilárdultak meg, akár végre — a mi legszomoritóbb — elvetemült romlottságból, hogy Medeával elmondhatják: „Video meliora proboque, . . . deteriora sequor“.

Sokan ijedeznek az erkölcsi világtól, mintha ellensége volna egyrészről ugyan az élet örömeinek, (Eudaemonismus) másról a hasznosra menő törekvéseknek (Utilitarismus).

Sokan fáznak tőle, mert azt gondolják, hogy azt kifejteni s megőrizni végtelen fáradságba s megerőltetésbe kerül; sőt sokan még azért is idegenkednek tőle, mert azt hiszik, hogy teljes erkölcsi jellem mellett sok ellenséget támasztanak magoknak a közéletben. (Gúny, irigység, üldözés). Az erényesség vértanúi!

i